Lufthansa–Air China: széleskörű, szoros partnerség

iho   ·   2016.09.23. 08:45
lufi_ac_cim

A Lufthansa Csoport és az Air China Pekingben partnermegállapodást kötött egy vegyes vállalkozás létrehozásáról. A jövőben a két légitársaság-csoport ezen keresztül, közösen fogja üzemeltetni az Európa és Kína közötti összes járatot. Ezzel a társaságok megvalósítják a 2014 nyarán kötött szándéknyilatkozatukban foglaltakat, olvasható a német társasági csoport közleményében.

A vegyesvállalati együttműködés jelentősen kibővíti a közösen üzemeltetett járatok körét, és szorosabbra fűzi a kereskedelmi partnerkapcsolatot. A Lufthansa Csoport így tovább folytathatja partnerkapcsolatokra épülő stratégiájának megvalósítását Ázsiában. Az All Nippon Airlines (ANA) japán légitársasággal alapított és a 2015 novemberében a Singapore Airlines-zal létrehozott vegyes vállalkozásokat követően ez a Lufthansa Csoport harmadik magas szintű partnerkapcsolata Ázsiában.

– Nemzeti légitársaságként az Air China ideális partner a Lufthansa Csoportnak a Kínai Népköztársaságban. Az úttörő vállalkozás jelentősen megerősíti versenypozíciónkat az Európa és Kína közötti útvonalakon. Ráadásul a magasabb szintű partnerkapcsolatnak köszönhetően utasainknak is további előnyöket nyújthatunk – nyilatkozott Carsten Spohr, a Deutsche Lufthansa AG vezérigazgatója és igazgatósági elnöke a megállapodás aláírásakor Pekingben. – Kína a világ egyik leggyorsabban növekvő légi közlekedési piaca. Szeretnénk Star Alliance partnerünkkel, az Air Chinával közösen profitálni ebből a növekedésből – tette hozzá Spohr.

– A Lufthansával és leányvállalataival, az Austrian Airlines és a Swiss International Air Lines légitársaságokkal létrehozott vegyes vállalkozás újabb fontos lépés az Air China globalizációs stratégiájának megvalósításában azt követően, hogy 2007 decemberében csatlakoztunk a Star Alliance tagjaihoz. Az együttműködés révén erősíteni tudjuk közös versenyképességüket Kínában és Európában. A partnerség keretei között kiterjesztjük hálózatunkat Kína és Európa területén, javítjuk járataink csatlakozásait a piacainkon kívül eső úti célok felé, és optimalizáljuk menetrendjeinket – mindezt azért, hogy több rugalmas választási lehetőséget kínáljunk ügyfeleinknek, vonzó díjszabást és kifogástalan utazási élményt biztosítsunk számukra – mutatott rá Cai Csiancsiang, az Air China elnöke a megállapodás aláírásakor.

A Lufthansa Csoport és a Kínai Népköztársaság nemzeti légitársasága között létrejött megállapodás egyértelműen megerősíti a Lufthansa Csoport légitársaságainak jelenlétét a világ második legjelentősebb légi közlekedési piacán. A United Airlines, az Air Canada és a Lufthansa Csoport által létrehozott háromoldalú Transatlantic vállalatot is figyelembe véve a Lufthansa Csoport vegyesvállalati együttműködései mára lefedik a világ legfontosabb interkontinentális piacait. A Lufthansa nagy távolságú járatainak mintegy felét vegyes vállalkozások üzemeltetik, ami további előnyökkel jár az utasok számára.

A Lufthansa Csoport és az Air China a jövőben szorosabb együttműködést tervez. Arra készülnek, hogy jobban összehangolják egymással menetrendjeiket, így kényelmesebb csatlakozást tudnak majd kínálni az utasoknak különálló útvonalhálózataik között. Egységes díjszabás bevezetésén is gondolkodnak, és módosítani kívánják vállalati programjaikat, hogy színvonalasabb termékeket tudjanak biztosítani a céges ügyfeleknek. Ezenkívül a törzsutas-programokban jelenleg meglévő együttműködés optimalizálásának lehetőségét is vizsgálják.

A Lufthansa és az Air China mellett a megállapodás a Lufthansa leányvállalatai közül az Austrian Airlines és Swiss International Air Lines társaságokra is vonatkozik. A kibővített közös járatüzemeltetésnek köszönhetően az Air China utasai több közös járaton utazhatnak majd kényelmesen Ausztriába, Belgiumba, Németországba és Svájcba a frankfurti, müncheni, zürichi és bécsi csomópontokon keresztül. Ezért cserébe a Lufthansa, a Swiss és az Austrian Airlines az Air China további útvonalaihoz kap hozzáférést Kínában, a világ második legnagyobb légi közlekedési piacán. A partnerek hamarosan újabb úti célokat vesznek fel a közösen üzemeltetett járatok célállomásai közé.

A kereskedelmi vállalkozás működése terv szerint a 2017-es nyári menetrend érvénybe lépésekor indul.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek