Működik a közvetlen vasúti kapcsolat Prágából Berlinen át Koppenhágába!
Az új, határokon átnyúló vasúti szolgáltatásokra vonatkozó uniós kísérleti projekt az átszállás nélküli utazás igenlésének jegyében szökött szárba.
Az új, határokon átnyúló vasúti szolgáltatásokra vonatkozó uniós kísérleti projekt az átszállás nélküli utazás igenlésének jegyében szökött szárba.
A már korábbról ismert szándék hátterében az áll, hogy sem a Taurusok, sem a Messerschmittek nem illenek a ČD az egységes mozdonyflottáról alkotott elképzeléseibe.
A Grazon és Klagenfurton keresztül közlekedő járatok a nemrégiben átadott Koralm-vasutat is használják. A vonatok egyelőre naponta irányonként háromszor indulnak, május végétől ötre bővül a kínálat.
Az osztrák Westbahn magántársaság hamarosan elindíthatja járatait. A cseh Regiojet is bővíteni tervezi a meglévő szolgáltatását.
Ez az egység közlekedik majd Hungáriaként a Budapest–Pozsony–Prága útvonalon.
Vonattal is eljuthatunk a bécsi, müncheni, salzburgi, prágai, pozsonyi és a kassai karácsonyi vásárokba.
A helyreállításig hosszabb menetidőkre, kimaradó járatokra, vonatpótló buszokra kell számítani a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Győr–Sopron/Szombathely, a Győr–Celldömölk és a Győr–Veszprém vonalakon.
Pozsonyban, a ZSSK-nál is elkezdődött a személyzet képzése a csehek ComfortJetjeihez.
A ČD és az ÖBB hivatalosan is közölte, 2025 decemberében indítja közös nemzetközi távolsági szolgáltatását a Bécs–Grác–Klagenfurt–Villach útvonalon. Comforjettel.
A Cseh Vasutak prágai bázisára megérkezett az első három, 230 km/óra sebességre engedélyezett Vectron. Ezt a tempóképességüket a mozdonyok azonban csak külföldön tudják kihasználni.
Közeledik a Koralm-vasútvonal forgalomba helyezésének időpontja, több száz mozdonyvezető vesz részt vonalismereti képzésen.
Egyre több ComfortJet szerelvény áll forgalomba, eltűnik az eurocity-kategória, ezzel együtt a Hungária EC is. Cseh railjetek Prága és Budapest, Hamburg, Villach felé, majd májustól Koppenhágába is.
Kétezer-harmincra már negyven railjet-szerelvényt fog használni az osztrák vasúttársaság az eredetileg tervezett 27 helyett.
A megrendelt tizennégy Stadler-motorvonat 2026 végétől fokozatosan áll majd forgalomba Bécs és Salzburg között, akár kétszáz kilométer/órás sebességgel haladva.
A svájci St. Margarethen és a voralbergi Wolfurt között futott póbaköröket az ÖBB hatodik, harmadik generációs railjet szerelvénye. Ha már arra jártunk, lefotóztuk a motorvonat pihenőjét – a jármű bárcájával (lauffähigkeitsbescheinigung) egyetemben…