Drasztikus emelés: bajban a hazai pilótaképzés

iho/repülés   ·   2023.07.24. 12:00
BES_4988_masolata

A magyarországi pilótaképzéssel foglalkozó szervezetek szerint a kormány teljesen ellehetetlenítette az üzletágat egy júniusban elfogadott törvénymódosítással. Csak a pilótaképzési engedély meghosszabbításának hatósági díja kétmillió forintra nőtt.

A pilótaképző szervezetek szerint ez a példátlan hatósági díjemelés jelentkezik majd a képzés piaci árában is, az áremelés pedig visszavetheti a jelentkezők számát – írja a 24.hu.

A légitársasági pilóta, kereskedelmi pilóta és többfős személyzet pilóta szakszolgálati engedélyekhez és kapcsolódó tanúsítványokhoz és jogosításokhoz képzéseket nyújtó, jóváhagyott képző szervezet éves felügyelete az eddigi 120 ezer forintról 2 millióra nőtt.

Jól értik. Kétmillió forintos díjat kell fizetniük azért a pilótaképzéssel foglalkozó vállalkozásoknak évente immár, hogy a minisztériumhoz tartozó légügyi hatóság emberei évente egyszer látogatást tegyenek náluk, és egy audit elvégzése után a következő évre meghosszabbítsák a tevékenység végzésére kiadott engedélyt.

„Bónusz”: a díjemelést a törvénymódosítást megelőző fél évre visszamenőleg is behajtják.

És ezt a kétmilliót nemcsak nekik kell ezután fizetni. A repülőorvosok éves felügyeleti díja is ennyire emelkedik 60 ezer forintról.

A pilótaengedély megszerzéséhez kötelező az orvosi alkalmassági vizsgálat, illetve a gyakorló pilóták számára is kötelező a rendszeres felülvizsgálat. A 40 és 60 év között pilóták esetében ez fél-, a 60 év felettiek esetében pedig negyed év az orvosi engedély érvényességi ideje, amit csak repülőorvosok adhatnak ki. A vizsgálatok alkalmankénti nagyjából 20–30 ezer forintos díja előreláthatóan jelentősen emelkedik majd a drasztikus hatósági díj emelés miatt.

Az elmúlt években számos külföldi pilóta érkezett Magyarországra, mivel nálunk kedvezőbb áron végezhették el a képzést, tehettek pilótavizsgát. A pilótaturizmusnak jó eséllyel vége, ugyanis ezzel az emeléssel nem csupán utolérjük, de le is körözzük a szomszédos országok árszínvonalát. A hatósági díj még Ausztriában sem lépi túl az évi 100–200 ezer forintnak megfelelő sávot.

A képzési területet a súlyosan érintette a koronavírus-járvány, amely alatt igen kevesen adták fejüket pilótaképzésre, és azóta se jelentkeznek annyian, mint a járvány előtt. A privát pilótaképzés (PPL) eddig is 2,5-3 millió forintba került, akik pedig kereskedelmi pilótának (CPL) készülnek, ennél is jobban zsebükbe kell nyúlniuk. A hatósági díjemelést azonban kénytelenek lesznek tovább hárítani, ami ismét csökkentheti a jelentkezők számát.

Egyes források szerint az iparágban felvetődött, hogy tömörüljenek egyetlen közös cégbe a légijárművezető-oktató cégek – amiből itthon 22 folytat képzési tevékenységet –, ezzel kivédve a díjemelés hatását. Ez a kezdeményezés azonban a szerteágazó üzleti érdekek miatt hamvába holt...

Persze más módszer is van a magyar hatósági díj kikerülésére: külföldre viszik a repülős vállalkozásokat, és az ottani, jóval kedvezőbb díjakkal próbálják megtartani a hazai képzési keresletet.

A minisztérium szerint aggodalomra nincs ok, mindez a „légiközlekedés biztonsága érdekében” született, és a 2015-ben meghatározott díjak emelésére „a magyar légiközlekedési iparág gazdasági teljesítőképességéhez igazítva, az elmúlt nyolc év gazdasági változásait, annak a felügyeleti hatósági eljárásra gyakorolt hatásait figyelembe véve került sor.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek