E-útdíj: a győztes visszalépésének háttere

iho/közút   ·   2013.01.21. 11:15
cim

A Getronics Magyarország Kft., az e-útdíj tender győztese 20 millió forintot veszít azzal, hogy visszalépett. Ez az összeg ugyanakkor a projekt méretéhez, illetve az egyéb lehetséges szankciókhoz képest még úgyis nevetségesnek tűnik, hogy az NFM-nél elmondták: az ajánlatkérő egyéb kártérítési igényét polgári peres úton érvényesítheti – írja a portfolio.hu.

A portál idézi a cég közleményét, miszerint az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban „szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerünket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében”.

A Getronics számára ezért sokkal inkább megérte a visszalépés, mivel ennek a 20 milliós összegnek a sokszorosát bukta volna el, ha elvállalja a kivitelezést, ám nem sikerül időben teljesítenie: ha aláírja a szerződést, akkor minden egyes nap csúszással 12-szer annyit bukott volna, mint a mostani döntésével. A cég részéről tehát érthető a visszalépés, ám azt nem tudni, hogy az állam miért ragaszkodott ahhoz, hogy a Getronics vállalja a kivitelezést és adott neki újabb 30 napot.

Németországi megoldás <br>(fotó: roadtraffic technology)

Az ATV arra emlékeztet, hogy az állam már idén 75 milliárd forint bevételt vár az e-útdíjból. „Minden szóba jöhető lehetőséget meg kell vizsgálnunk. Ennek része az, hogy új közbeszerzési eljárás kiírását meg kell vizsgálni, egyik oldalról, másik oldalról meg kell néznünk azt is, hogy van-e lehetőség más, akár állami szereplők bevonásával történő rendszerfejlesztésre” – mondta el Vályi-Nagy Vilmos, infokommunikációért felelős államtitkár.

Időpontot, hogy mikor indulhat el a rendszer egyelőre nem tudott mondani az államtitkár. Egy új közbeszerzési eljárás azonban hónapokig húzódhat, ezért elképzelhető, hogy hirdetmény közzététele nélkül lehet majd pályázni, azoknak, akiket az állam meghív a tenderre. „Én azt gondolom, hogy minimálisan két hónap kell ahhoz, hogy egyáltalán szerződéskötésről beszélhessünk” – tette hozzá az államtitkár, aki szerint még nem dőlt el, perlik-e a Getronics Magyarország kft.-t a visszalépés miatt.

Már Dél-Afrikában is dolgoznak az e-útdíj kamerái

A mostani bejelentés alapján szinte biztosra vehető, hogy az idei költségvetésbe betervezett 75 milliárd forintos e-útdíj bevétel nem folyik be – állítja a portfolio.hu szakértője. Az idei büdzsé szempontjából az a legrosszabb forgatókönyv, hogy a beruházás megvalósul (várhatóan magasabb költség mellett, a második érvényes ajánlatot tevő T-Systems drágábban vállalta volna), ám az első milliárdok csak jövőre érkeznek a csúszás miatt. Ezzel összességében 100 milliárdos elcsúszás fenyegeti a költségvetést.

Mindenképpen lesz útdíj, az, hogy a Getronics visszalépett a tendertől, nincs érdemi befolyással a rendszer bevezetésére - jelentette ki az MTI híradása szerint a kormányszóvivő a közrádióban. Giró-Szász András azt mondta, a miniszterelnök és a szaktárca világossá tette, hogy a közbeszerzést elnyert cég nem tudott megfelelni bizonyos feltételeknek, nem tudta a határidőket garantálni. „Ugyanakkor azt is világossá tették, hogy ez érdemben nem lesz befolyással arra, hogy az elektronikus útdíj beinduljon Magyarországon 2013-ban” – fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette: ez egy olyan részletkérdés, amelyet a szaktárca állítása alapján át lehet hidalni.

Ismét versenybe száll a Hungarian Motorway Konzorcium az elekrtonikusútdíj-tenderen – közölte a cég. A Klubrádió értesülése szerint a társaság azt követően döntött így, hogy a Getronics visszalépett a tendertől. A Hungarian Motorway korábban a rövid ajánlattételi határidő miatt szállt ki. A cég a levélben azt kérte az Állami Autópálya Kezelőtől, hogy a tisztességes verseny jegyében biztosítsák számára az ajánlattételi lehetőséget.

Kapcsolódó hírek