Égi szövetségek: húsz éves a Star

iho   ·   2017.05.16. 13:45
star_cim

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepli a Star Alliance, a jelenleg létező globális légitársasági szövetségek legnagyobbika, egyben – korábbi kisebb léptékű próbálkozások után – az első ilyen konglomerátum. Tegyük hozzá: a Oneworld 1999-ben, a Sky Team alapítása 2000-ben követte. Vagyis húsz éve kezdődött el az a szerveződési hullám, aminek lényege a felismerés: lehetséges úgy csökkenteni a konkurenciaharc kockázatait, hogy bizonyos racionális területeken a légitársaságok inkább az együttműködés vonalát választják. Amire manapság is sok példa adódik, sőt, a légitársaságok főképp Észak-Amerikában és Európában bekövetkezett konszolidációja, a csoportok kialakítása is tulajdonképp ugyanennek a folyamatnak egy konzekvensen végigvitt formája, ami persze már a tulajdonviszonyokat is átalakítja és mélyebben érinti az eredeti társaságokat.

De még mielőtt a Star ünnepéről beszélünk, kicsit nézzük meg közelebbről, mit is jelent egy légitársasági szövetség. A legfontosabb a code-share megállapodások megágyazása: természetesen ilyen összjáték létrejöhet a más szövetségekhez tartozó társaságok között is, de egy szövetségen belül ennek logikusabb a sikere, hiszen már eleve létezik bizonyos mértékű összehangolás a menetrendekben, illetve kapcsolat az eladási rendszerek között, sőt, eleve közös foglalási és eladási rendszerek működhetnek. Ez a fogyasztó szempontjából azt jelenti, könnyebb és egyszerűbb egy akár földrészek közötti utazás megszervezése is, több lehetőség közül választhat az utas, nemcsak az első, hanem az átszállás utáni szakaszra is megvan a helyjegye, és kellemesen berendezett, a szövetség által közösen fenntartott lounge-ok várják átszálláskor. A gyakori utazóknak az sem mindegy, ha az egyik társaságnál gyűjtött pontjai egy másik társaság hálózatára is érvényesek, és mód nyílik a kedvezmények rendszerének összehangolására is.

A szövetségen belül nyílik lehetőség közös informatikai szervezet fenntartására, meg lehet osztani a munkát a karbantartó-javító kapacitások között, miközben az adminisztratív szférát a közös szolgáltatásokkal lehet csökkenteni, és még sok más, a színfalak mögötti összjátékra van lehetőség.

Ami a mostani nagyokat illeti: a három óriás szövetség a Flightglobal összefoglalója szerint a világ légiközlekedése mintegy 58 százalékát fedi le, legalábbis ami az utaskilométerben mért teljesítményt illeti. A Star 27 légitársasága 192 ország 1188 célállomásra repül, a Sky Team 177 országban 1056, a Oneworld 157 ország 962 desztinációjára. Érdekes a flották nagysága: a Star cégei összesen 4657, a SkyTeam húsz társasága 3937, a Oneworld 14 cége 3560 gépet használ, legalábbis a most hozzáférhető statisztikák szerint.

Ezek az óriások szinte kizárólag hagyományos/hálózati társaságokat tömörítenek, talán ezzel is összefügg, hogy bővülésük az elmúlt években gyakorlatilag leállt, miközben tulajdonképp az egyik legfontosabb funkciójuk, közös erőfeszítésük épp a burjánzó LCC-kkel szembeni piaci státus fenntartása. Ebből a sémából egyedül az AirBerlin lóg ki, amely diszkont cégnek számít, de a Oneworld tagja.

A Star „zászlóshajói” a United, a Lufthansa (és a csoport tagjai), a SAS, a Singapore, a Thai; hogy az egyre  fontosabb piacokat és legdinamikusabban fejlődő cégeket se hagyjuk ki, itt van például az Air China, a Turkish és az Ethiopian, fontos fejleményként 2014-ben belépett az Air India is.

A Oneworld listavezetői az American, a British, a Cathay, a Qantas, a JAL és hosszas kapacitálás után ide csatlakozott az Öböl-cégek egyike, a Qatar is, illetve innen esett ki a Malév. A Skyteam az amerikai óriások közül a Deltát, az európaiak közül az Air France-t, és persze a KLM-et, a legfontosabb ázsiaiak közül a Koreant mondhatja tagjának, de ide tartozik az Aeroflot, a China Southern, a China Eastern, a Xiamen és a Saudia is.

A szövetségekről van olyan szakember, aki inkább lekicsinylően beszél. miközben ezek létjogosultságát az újabbak megszületése is igazolja. Például az ázsiai Vanilla, vagy a tavalyi nagy áttörés: a U-Fly megalakítása, ez volt ugyanis az első olyan szövetség, amelyet diszkont cégek hoztak össze, és ugyancsak tavaly megszületett a második LCC-alliance is, a Value.

Emlékezetesen nagy vita volt annak idején a Malév részvételéről is, később viszont a bukás egyik tényezőjeként emlegették, hogy a magyar nemzeti légitársaság túl későn lépett be a Oneworld szövetségbe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek