Egy légitársaság feltámadása

iho/repülés   ·   2021.11.25. 09:00
1280px-Flybe_dash8_g-jecl_takeoff_manchester_arp

A régi-új Flybe Birmingham központtal működik majd megint, és kizárólag Q400-asokkal repül.

A Flybe az első olyan légitársaságok egyike, amelyek megkapták a Brexit után a brit hatóság, a CAA üzemeltetési engedélyét, ennek birtokában a cég az Egyesült Királyság és az Unió országainak legfontosabb régióit szolgálja ki majd 2022 elejétől – hangzik a hivatalos nevén Flybe Ltd. közleménye.

Az előzményekről portálunk is beszámolt: 2020 januárjában keltett komoly hullámokat, hogy az Egyesült Királyság legnagyobb regionális légitársaságát a londoni kormány szándékozik megmenteni egy csődvédelmi megállapodás keretében, százmillió fonttal, amit viszont a konkurens légicégek heves tiltakozással fogadtak.

Az Embraer jetek nem állna vissza a flottába

Elsősorban a Ryanair lépett fel, Michael O’Leary levélben fordult a pénzügyminiszterhez és a versenyjogok megsértésével vádolta a feleket. Sietett az IAG is benyújtani a maga hivatalos megkeresését, még mielőtt az uniós szabályok elvesztették volna a hatályukat a kilépéssel.

Tavaly márciusban azonban leállt a társaság. Amint ezt akkor megírtuk, a bukáshoz az utolsó lökést a járvány okozta forgalom-visszaesés okozta, ugyanakkor a Flybe egyike volt azoknak a társaságoknak, amelyek már a pandémia előtt is komoly nehézségekkel küszködtek.

Ezzel együtt a Flybe valóban jelentős légicég volt, több, mint 2500 alkalmazottal, és tucatnyi olyan repülőtérrel, ahová egyedül a társaság gépei repültek menetrendszerűen. A legfontosabb ezek közül Belfast, Exeter, Jersey, Cardiff, Guernsey, Aberdeen és Birmingham volt.

Az egységes Q400-as géppark olcsóbban üzemeltethető

A mostani közlemény az újra indult cég méreteiről nem tesz említést, nyilvánvaló azonban, hogy sokkal kisebb állománnyal és flottával kezdi megint a működést, ugyanis a közlemény szerint Birmingham repülőterén, az új központban kétszáz közvetlen új álláshelyet és a régióban további négyszázat ígér. Ami tehát jóval kevesebb, mint az eredeti cégé.

Mint ahogy a gépek száma is, amiről konkrétan megintcsak nem ír a dokumentum, de világos, hogy ha az eredeti 65-ös géppark tizenegy Embraer E-jetből és Bombardier Q400-asokból állt, az a kitétel a közleményben, miszerint az új cég kizárólag Q400-asokkal repül, mindenképp csökkenést jelent, és persze az is lehet, hogy a légcsavaros-gázturbinás gépek sem az eredeti mennyiségben repülnek majd. Viszont nyilván sokat segít a gazdaságos üzemeltetésben, ha csak egy típussal repülnek, amely a Flybe szerint ráadásul gyorsaságban rövid vonalakon versenyképes a jetekkel, viszont sokkal kisebb a szén-dioxid-kibocsátása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek