Elektromobilitás csúcsra járatva, a Solaris hetven e-buszt szállít Ostravának
Az Urbino 12-esek 2027-től érkeznek a cseh város közlekedési cégéhez.
A lengyel gyártó a Cseh Köztársaság egyik legnagyobb, elektromos buszokra kiírt tenderét, és egyben a Dopravní podnik Ostrava (DPO) történetének legnagyobb járműbeszerzését húzta be. A megrendelés kétféle, különböző üzemeltetési körülményekhez tervezett, tizenkét méter hosszú Urbino 12 elektromos autóbuszra vonatkozik.
A járművek akkumulátorkapacitásukban, és így hatótávolságukban is különböznek egymástól. Az első változat egyetlen töltéssel akár 350 kilométert is képes megtenni, míg a második akár 250 kilométeres hatótávolságot kínál. Ez a megoldás lehetővé teszi az üzemeltetőnek, hogy „a járműveket az egyes útvonalak követelményeihez és a tervezett üzemeltetési feladatokhoz igazítsa” – közölte a buszgyártó. Ami a töltési stratégiát illeti, az elektromos buszokat elsősorban éjszaka töltik a telephelyen.
A felek között a partnerség nem mai keletű: a Solaris mindeddig több mint 450 buszt és trolibuszt szállított a cseh városnak. Öt éve, 2021-ben Ostrava már 24 Solaris Urbino 12 típusú e-buszt is rendelt a szükséges töltőinfrastruktúrával egyetemben. Ez volt a Solaris első elektromos buszokra vonatkozó megrendelése Csehországban.
(fotó: Solaris Bus & Coach)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!