Elveszett űrhajó, letartóztatott űrfőnök, van-e összefüggés?

iho   ·   2016.12.02. 08:45
progress65star_cim

Az atmoszférában égett el és csak egyes darabjai hulltak lakatlan területre annak a Progressz-65 teherűrhajónak, amelyet csütörtökön magyar idő szerint délután indítottak Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomás felé. Eleinte csak annyit lehetett tudni, hogy miután a hordozórakéta harmadik fokozata rendben elvált a másodiktól és beindult a hajtóműve, a repülés hatodik percében és huszonkettedik másodpercében, 190 kilométer magasságban az irányítás elvesztette a kapcsolatát az űreszközzel, miután a fedélzetéről „zavaros” telemetriai adatok érkeztek.

A hordozórakéta a kilövőpadon

Ez azt jelenti, hogy a harmadik fokozat vagy három perccel azelőtt kezdett hibásan működni, hogy az űrhajót a kezdeti alacsony földközeli pályára emelte volna, amiről aztán többszöri módosításokkal két nap alatt jutott volna el az űrállomáshoz és dokkolt volna a Zvjezda modulhoz. Az amerikai űrközpontba az a hír jutott, hogy az űrhajó túl korán vált le a harmadik fokozatról, miközben a napelemei elkezdtek kinyílni, de a teljesen nem nyíltak ki, a szerkezet túl alacsony pályán volt ahhoz, hogy földköri keringésbe kezdjen, és visszazuhant a légkörbe. Eleinte olyan hírek is felbukkantak, hogy Kína területére zuhant, de későbbi tájékoztatás szerint az el nem égett, földig zuhant darabokat a Mongóliával határos szibériai zónában, Tuva területén találták meg.

Ami az űrállomás szempontjából veszteség, az természetesen a rakomány: a 2442 kilónyi hasznos teherből 710 kilónyi üzemanyag, 420 kilónyi friss víz, 52 kiló oxigén, 315 kilónyi élelmiszer, egészségügyi és higiéniás cikkek, valamint tudományos segédanyagok és fotófelszerelés. Sőt, az űrhajó egy Orlan űrruhát is vitt az orosz űrhajósoknak.

A start és az első hat és fél perc tökéletes volt...

A közlemények mind a Roszkozmosz, mind a NASA részéről hangsúlyozzák, hogy az űrállomáson lévő kozmonauták és asztronauták nincsenek veszélyben, a japán HTV-6 teherűrhajó december 9-én startol, január 22-én egy magán teherűrhajó, a Dragon repül a tervek szerint, majd februárban ismét egy Progressz és márciusban egy másik „szerződéses járat”, az Orbital Cygnus cargo-űrhajó vinne ellátmányt az ISS-re.

A szakportálok egyike megjegyzi: az űrállomás építése és működése első tizenhat évében csak egyetlen alkalommal nem sikerült feljuttatni teherűrhajóval rakományt, 2014 óta viszont ez a negyedik kudarc. Először két éve az Orbital Cygnusát emelő Antares rakéta hajtóműve romlott el, majd 2015 áprilisában a harmadik fokozatról levált Progressz saját vezérlőrendszere mondta fel a szolgálatot és az űrhajó irányíthatatlanná vált, majd ugyancsak tavaly júniusban a SpaceX Falcon hordozórakétája emelkedés közben tört el és robbant szét, feltehetően egy hibás merevítő miatt.

Az orosz űrközpontban a sikertelen indítást követően szokás szerint megalakult az Állami Bizottság, amely ki kell, hogy vizsgálja a történteket. A robbanás után egy-két órával érkezett az a meglepő hír, hogy az orosz űrprogramot szervező és irányító Roszkozmosz egyik kulcsvezetőjét Moszkvában letartóztatták. Vlagyimir Jevdokimov a minőségbiztosításért felelős igazgatója volt az űrhivatalnak, akit  korrupcióval vádolnak, és akinek Máltán volt ingatlana. Jevdokimov tehát elméletileg nem a sikertelen Progressz-indítás miatt került őrizetbe, egyes internetes források azonban nem tartják véletlennek, hogy épp a teherűrhajó elvesztése után hajtották végre az ügyészségi végzést. A Roszkozmosz ugyanakkor közleményben hangsúlyozta, hogy a letartóztatás nem függ össze a vádlott űrhivatali tevékenységével.

Amikor egy Progressz sikeresen eléri az állomást

A történtekről beszámoló orosz források emlékeztetnek arra, hogy ugyanannak a bűnügynek a kapcsán, amelynek részeseként a Roszkozmosz-főnököt letartóztatták, börtönbe került a MiG-iroda egyik leányvállalatának vezetője, a Tupoljev egyik igazgatója, egy helikopteres szolgáltató cég két főnöke ellen pedig nemzetközi körözést adtak ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.