Épül az első 777X!

iho   ·   2017.10.24. 11:15
cimszarny2

Hétfőn, helyi idő szerint pontosan délután negyed kettőkor megkezdődött az új „Tripla Hetes”, a 777X legelső proto-példányának építése Everettben. A hír szinte egyidőben jelent meg a típus jövőjére nézve egy másik fontos eseménnyel, a szingapúri miniszterelnök washingtoni látogatása alkalmából aláírták a már korábban tervezett, de még a pénzügyi körülmények tisztázására szoruló megállapodást harminckilenc szélestörzsű megvásárlásáról, ezek közül tizenkilenc lesz a leghosszabb, 10-es sorozatú 787-es és húsz a továbbfejlesztett Tripla Hetesből.

A 777X két változatban épül, hasonló lesz a megoszlása, mint a jelenlegi 777-eseknek, a 200-ast használják kevesebb utassal hosszabb vonalakon, a 300-as a nagyobb, de kisebb hatótávolságú: az X-variánsok közül tehát a 8-asnak kisebb lesz a kapacitása és nagyobb a hatótávolsága, a nagyobb 9-es pedig a világ legnagyobb kéthajtóműves utasszállítója lesz. Érdekes fejlemény volt két héttel ezelőtt a kibocsátó váltása: eredetileg a Lufthansa lett volna, de helyette az Emirates állítja az újdonságot majd először forgalomba.

Ellentétben az Airbus neo-programjaival, a Boeing a legnagyobb kéthajtóműves továbbfejlesztéséhez, sok minden más, a 787-es technológiai újításaiból átvett rendszer mellett, nemcsak új hajtóműveket, hanem teljesen új, nagyobb fesztávolságú kompozit szárnyakat és aerodinamikailag jobb kialakítású hajtómű-pilonokat is alkalmaz. A GE9X a polgári repülés legnagyobb teljesítményű hajtóműve lesz, méreteiben is hatalmas, az elülső ventilátor-fokozat átmérője 3,4 méter, 35 centi híján azonos egy 737-es törzskeresztmetszetével. A 8-as, elrendezéstől függően 350–375, a 9-es 400–425 utast vihet, a nyolcas 16 ezer 110, a 9-es 14 ezer kilométeres vonalakon.

Külön érdekessége, hogy más a fesztávolsága a földön és repülés közben: a 71,8 méteres, az új everetti csarnokban készülő kompozit szárnyból a szárnyvégek felhajthatósága révén guruláskor már csak 64,8 méter marad, ami azt jelenti, hogy a jelenleg a 61 méteres 777-esek által használt állóhelyekre is beállhat. A felhajtható szárnyvégeket polgári gépeken eddig nem használták, de a Boeing gyártott elég tengerészeti harci gépet, a hordozó-fedélzeti üzemeltetésre ugyancsak felhajtható szárnnyal, hogy ez a technológia ne okozzon különösebb problémát.

Az előnyök: a nagyobb szárny jobb aerodinamikai kialakítással nagyobb felhajtóerőt, jobb repülési paramétereket hoz, és több a szárnyban hordozható üzemanyag. A felhajtható szárnyvégek pedig lehetővé teszik azt, hogy a repülőterek átalakítások nélkül fogadják az új típust: az A380-as történetéből tudjuk, hogy ez mennyire meggyorsíthatja egy friss konstrukció bevezetését.

Az utaskabin szélességét is meg tudták növelni, mégpedig úgy, hogy az oldalfalak vastagságát csökkentették, közben nagyobbak lesznek az ablakok és magasabbra helyezik őket, opcionálisan hasonlóképp elektromosan sötétíthető kivitelben, mint a 787-esen. Ugyancsak megnövelik a fejfeletti tartók méretét. A pilótafülke is modernizált, érintőképernyős kijelzők teszik egyszerűbbé a pilóták dolgát.

Az első felszállást 2019 első negyedévére tervezik. Eddig 326 példányra van a gyártónak fix megrendelése, a cég weboldalán lévő lista a Singapore-üzletet még nem tünteti fel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek