Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

iho   ·   2015.05.02. 16:15
cim4

Igazán hálás lehetek a chemtrail-rajongóknak, nélkülük ez a gyönyörű fotó talán sosem jut el hozzám, de szerencsére közzétették az egyik közösségi oldalon, mint vitathatatlan igazolását annak, hogy az emberiség-ellenes permetezés igenis létezik, csak ez alkalommal a buta pilóta elfelejtette kikapcsolni a gyilkos rendszert leszállás előtt.

Az eredeti cikk szerint ez az első „empirikus bizonyítéka” a dolognak, a kibocsátás „eltéveszthetetlen”, mert az az izé nem a hajtóművek, hanem a szárny felől jön. (Íme, most már e fotó birtokában fel lehet jelenteni a légitársaságokat, stb, stb.)

Nos a valóban különleges fotó kicsit egyszerűbben is magyarázható: a repülőgép rendkívül nagy páratartalmú levegőben közelít, hatalmas a kicsapódás, a szárny fölötti szinte tapintható a vízfüggöny. Ilyen esetben azonban nemcsak a törzsön és a szárny felett látszik a pára: ugyanolyan drámai hatással van a levegőben lévő nedvességre minden, ami kvázi „ütközik” a légkörrel és ily módon készteti az addig láthatatlan víztartalmat a felhőszerű megjelenésre. Márpedig egy már leszállási konfigurációban lévő gépen sokminden ilyen van, például jól kivehető, hogy az egyik vastagabb „chemtrail” a szárny körülbelül külső egyharmadánál keletkezik, nem azért, mert ott a pokoli vegyszerfúvóka, hanem mert ott van a kibocsátott fékszárny külső pereme. A nagyon párás időben maguknak a szárnyvégeknek az örvénykeltése is megjelenik, illetve az áramlásterelők, más egyéb részek körüli kicsapódások.

Szerencsés esetben ez a kicsapódás jelzi a szuperszonikus sebességtartományba történő átlépés pillanatát, mint ahogy ezen a szenzációs fotón is, amelyen egy F/A-18-as töri át épp a párás hangfalat:

Aki a dolgok reális és tudományos bázisára is kíváncsi, nemcsak a rémtörténetekre, az a konteók mellett megtalálhatja a magyarázatot is. És hogy még érdekesebb legyen a dolog, itt egy fotó egy C-130 Hercules szállítógépről: ezek az átkozottak még a légcsavarokból is mérget eresztenek?!

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.