Erősen növekszik az orosz légi forgalom

iho/repülés   ·   2011.11.08. 12:00
Aeroflot_A320-200_VP-BWH

Az orosz légitársaságok a január–szeptemberi időszakban 49,37 millió utast szállítottak, és ez majdnem 13 százalékos növekedés a múlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor még ez a jelentős növekedés is elmarad a tavalyi adatok mögött, akkor a válságból kilábaló Oroszországban majd 27 és fél százalékkal nőtt az utasok száma 2009 megegyező periódusához képest.

A Rosaviatsia, a közlekedési tárca szakigazgatási szerve most közzétett adataiból az is kiderül, hogy az öt legnagyobb légitársaság a forgalomnak egyre növekvő hányadát viszi, korábban 52,8, most már 56,4 százalékot. Vagyis a légipiac erősen koncentrálódik.

És közben változik az „orosz ötök” közötti sorrend is. Az S7 Airlines 3,8 millió utassal a harmadikról a negyedik helyre csúszott vissza, noha közben több mint négy százalékkal tudta növelni az utasszámot. A harmadik helyre az UTair jött fel 4,17 millió utassal.

Az élen természetesen az Aeroflot tartja a pozícióját tíz és fél millió utassal, majd következik a Transaero, hat és fél millióval. Mint korábban jeleztük, a Transaerónak nagyon komoly fejlődési perspektívái vannak, legalábbis a flottabővítési terveket tekintve, hiszen ez lesz az A380-as óriás utasszállító oroszországi kibocsátó légitársasága.



Ugyanakkor nem tartozik a legnagyobb ötbe a leggyorsabban növekvő orosz cég, a Nordwind chartertársaság, amely csaknem 60 százalékkal emelte egyik évről a másikra az utasszámát, 1,34 millióra. Az Ural Airlines forgalma 1,92 millióra erősödött, ami ugyancsak tiszteletre méltó, majd 36 százalékos növekedés.

Azonban – erősen eltérően például az észak-amerikai tendenciától – az orosz légitársaságok gyors növekedése, és persze dinamikus flottabővítése komoly hatékonyságcsökkenéssel járul: a járatkihasználási mutató, a load factor idén a tavalyi hasonló időszakhoz képest  79,3-ról 77,8 százalékra esett vissza.

Kapcsolódó hírek