Erősödik végre a cargo-piac, javulnak Budapest esélyei

iho   ·   2014.09.22. 17:35
cim

A Budapest Airport a kormányzat kiemelten fontos partnere a nemzetközi légiszállítási piacon, hiszen töretlen célkitűzése, hogy a nemzetközi befektetők részére Magyarország legyen Európa kapuja. A magyar gazdaság fejlődése pedig komoly bázist és igényt jelent a cargo légitársaságok számára. Egyebek mellett ezt is hangsúlyozta Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár, amikor megnyitotta Budapesten a Freighters and Belly Cargo nemzetközi légiszállítási konferenciát, amelynek mai eseményeiről a rendező, a reptérkezelő számolt be közleményében.

„Magyarország exportjának továbbra is 79 százaléka az Európai Unióba irányul, szó sincs arról, hogy ennek a piacnak hátat fordítanánk, de nyitott gazdaságként szeretnénk egyszerre több lábon is állni” – jelentette ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a budapesti Hotel Marriottban, ahol a világ minden tájáról érkezett légifuvarozási szakemberek tartják globális konferenciájukat.

Ilyen óriások is megfordulnak Ferihegyen, mint az An-124-es teherszállító

„Miközben a magyar gazdaság a várakozásokat meghaladó mértékben fejlődik, természetes törekvés, hogy új piacok után kutat. Márpedig az mindenki számára világos, hogy a gyors gazdasági növekedés és a bővülő piacok a következő években a Távol-Keleten, Közép-Ázsiában és annak térségében lesznek” – tette hozzá az államtitkár.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kelet-európai régióban először rendezik a Freighters and Belly Cargo konferenciát, a választás pedig a Budapest Airport sikeres pályázata nyomán esett a magyar fővárosra. A gazdasági válság utáni időkben a légifuvarozási piac is lassan kezd magára találni, erre utal, hogy többévi stagnálás után immár Budapesten is növekedésnek indult a cargo-forgalom és tavaly elérte az évi 92 ezer tonnát.

Az azeri Silk Way vadonatúj cargo-767-ese

A kifejezetten légiszállításra szakosodott vállalatok mellett a piacból részesülnek a légi szállítmányozó cégek (DHL, TNT, UPS, FedEx) valamint a hagyományos légitársaságok is, amelyek az utasszállító gépek rakterében – a szabad kapacitások függvényében – teherárut is szállítanak. Ez utóbbit hívják angolul belly cargo-nak.

A Budapest Airport az elmúlt években nagyon sokat tett a cargo-piac fejlesztési érdekében, egyebek mellett olyan új partnereket hozott Budapestre, mint a Turkish Cargo vagy az azeri Silk Way West légitársaság. Továbbra is rendszeres cargo-járatot üzemeltet a Távol-Keletről a magyar fővárosba a luxemburgi központú Cargolux. A cargo-gépek hagyományosan kistömegű, de nagy értékű terméket szállítanak, mint amilyenek a gyógyszerek, a mobiltelefonok és a számítógép alkatrészek, ugyanakkor a téli időszakban vágott virágot is utaztatnak a földrészek között az amszterdami nemzetközi virágtőzsdére és Budapestről már szállítottak minőségi magyar tenyészborjakat is Izraelbe repülőgéppel.

Rendszerint Baku felől érkezik a Cargolux 747-ese, többnyire a legmodernebb 8-as változat

A nagy nyugat-európai repülőterek egyre komolyabb kapacitás-gondokkal küzdenek így Budapesten minden feltétel adott egy jelentősebb közép-európai cargo-bázis megépítéséhez, hiszen a jelenlegi kapacitás akár tízszerese számára is elegendő hely és infrastruktúra áll rendelkezésre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezekről a fejlesztési lehetőségekről holnap délelőtt beszél a konferencia résztvevői előtt René Droese, a Budapest Airport cargo-területét is felügyelő ingatlangazdálkodási igazgatója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek