Érzékeny búcsú a járda jegétől

Elszoktunk a téltől, mi tagadás. Hogy a globális felmelegedés-e az oka, vagy más egyéb klimatikus anomália, ezt majd a hozzáértők kiderítik, mindenesetre tény, hogy ilyen sokáig tartó januári hideg már rég volt. „Felkészültünk a télre” – hangzik el minden évben a tévében, rádióban az illetékesektől – „na de a hóra és a hidegre nem” – válaszol a szkeptikus állampolgár. A jégnek sokan örülnek, nem kell méregdrágán belépőket venni, hogy csúszkálhasson egyet az ember, tavaink jegét téli sportokra alkalmasnak nyilvánították. Csúszkál azonban az ember ott és ahol, ahol épp semmi kedve hozzá, a járdákon.

Az egyes ingatlanok előtt a tulajdonos (legyen magánszemély, cég, avagy társasházi közösség) felel a jégmentesítésért, a közösségi közlekedés megállóiban az üzemeltetőnek kutya kötelessége eltakarítani-eltakaríttatni a veszélyes jeget. A közterületekért pedig az adott település önkormányzata felelős, akár van ezzel megbízott cég, akár nincs. Fővárosunkban is csak akkor láttak neki bizonyos kerületekben a jégmentesítésnek, amikor egy-két fokot enyhülvén a levegő, épp olvadni kezdett.

Nem egyedi a jelenség az országban, a cívis városban például a végsőkig kitartott az a jégbordás járdaszakasz, amely a Széchenyi utcában az egyik buszmegálló megközelítését tette kalandtúrává a bátor utasoknak. A terület a „senki földje”, ingatlan és felelősségre vonható tulajdonos se közel, se távol, és mint tudjuk, sz*rnak-bajnak nincs bizony gazdája. Tél Tábornok Debrecen eme szegletében bizony az utolsó töltényéig harcol, dacol a csúszkáló emberekkel és a fejüket elfordító hivatalokkal egyaránt. Hamarosan azonban az időjárás végső csapást mér rá, és jó háromnegyed évig kénytelen lesz erőt gyűjtve visszahúzódni, hogy az első december eleji fagyok beálltakor teljes fegyverzetben álljon újra elénk – kiemelés tőlünk.