Esély sem volt a potyázásra: sikeres volt a januári fokozott vasútijegy-ellenőrzés

iho/vasút   ·   2016.02.10. 13:45
havtan_vasutallomas0

Januárban öt nap alatt a Budapest–Hatvan vasútvonal több mint hatvan elővárosi vonatán tartott úgynevezett fokozott jegyellenőrzést a MÁV-Start. A kampány célja nem a bliccelők büntetése, hanem a jegyváltásra és az elővételes vásárlásra ösztönzés volt, ami teljesült: a jegyautomatáknál harmincöt százalékkal, csak Rákos állomás pénztárában több mint huszonnégy százalékkal nőtt a bevétel az ellenőrzési napokon.

Hatvanból most egy kicsit nehezebb volt Budapestre bliccelni. Nem is baj, sőt!

A Budapest–Hatvan vonalon tartott januári fokozott ellenőrzés mérlege szerint a vonatokon – más vonalakhoz képest kevesebb – mindössze százharminc jegyet kellett értékesíteni, emellett huszonhárom utast leszállítottak, tizenegy potyázóval szemben szabtak ki büntetést a jegyvizsgálók. Leszállítani a járatokról azokat kellett, akik nem rendelkeztek érvényes menetjeggyel, és azt a vonaton sem voltak hajlandók megváltani.

Korábban a Budapest–Hatvan vonalszakaszon még nem tartottak fokozott jegyellenőrzést, de – más vasútvonalakon szerzett tapasztalatok szerint – egy-egy ilyen alkalom növeli a bevételeket és a jegyvásárlási hajlandóságot. Az akció sikeréhez hozzájárult a Készenléti Rendőrség által biztosított – vonatonként két-kétfős – kíséret, amelynek köszönhetően atrocitás, rendkívüli esemény nem történt.

A MÁV-Start a fokozott fedélzeti jegyellenőrzést februárban a Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Vácrátót–Vác vasútvonalon folytatja, nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsidőszakra is koncentrálva.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek