Felújították a Kimle–Hédervár útszakaszt

iho/közút   ·   2012.10.19. 10:52

A 1403 jelű Hédervár–Kimle összekötő út 3,1 kilométeres szakaszán a meglévő útburkolat mind a két szélén, valamint középen is hálósan repedezett volt, ezért teljes pályaszerkezet-cserét és burkolatmegerősítést hajtott végre a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorcium.

Helyenként a meglévő burkolatot is kiszélesítették a szakemberek, emellett a szakaszon található buszmegállóhelyeket is átépítették. Továbbá megújulhatott az érintett útszakaszon az 1965-ben épült kimlei Mosoni-Duna-híd is.

Ünnepélyes átadás Kimlénél<br>(fotó: Magyar Közút)

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek részéről.

Kapcsolódó hírek