Gépcsere a levegőben, maximum félsiker...

iho/repülés   ·   2022.04.26. 12:00
Clipboard03

Az egyik Cessna lezuhant, az egyik pilóta ejtőernyővel ért földet, a hatóság pedig vizsgálódik.

Igazából az amerikai repülősajtó eleve nem fogadta túl nagy lelkesedéssel a sosem volt légi produkció hírét: a Red Bull két ismert repülőembere azt találta ki, hogy egy-egy Cessna 182-essel indulnak el, aztán elhagyják a gépüket, a levegőben átúsznak a másik gépébe, és azzal szállnak le.

Az alapos előkészítés során a két skydiver, Luke Aikins és Andy Farrington pontosan kidolgozta a különös repülés menetrendjét, de túl azon, hogy a 182-eseket Red Bull festéssel látták el, módosítani is kellett a gépeket is a sikerhez. Az ehhez szükséges mérnöki tudás szükségességét a két pilóta, egyébként unokatestvérek, erősen hangsúlyozták az előkészületek során, ahogy mondták, ez nem mutatvány, hanem gondosan kidolgozott projekt. A gépek hasára egy-egy, a levegőben kinyitható féklap-együttest szereltek, és a gépekben lévő robotpilóta-berendezések beállításait is módosították, annak érdekében, hogy a gépek a pilóták nélkül is egyenletes sebességgel,pozíciójukat tartva süllyedjenek, és a helycsere sikeresen megtörténhessen.

Arizona államban, Phoenixtől délre, Eloy sivatagi repteréről vasárnap startolt el kötelékben a két egymotoros, természetesen levett ajtókkal. Együtt emelkedtek négyezer méter körüli magasságba. Ott kicsit eltávolodtak egymástól és párhuzamosan repültek pontosan azonos, 120 csomós sebességgel. A jelek szerint tökéletesen sikerült szinkronban levenni a gázt, orra állítani a gépeket a mérsékelt sebességű merüléshez, és a két pilóta el is hagyta a Cessnákat.

Ekkor azonban a gép, amelyből Aikins „szállt ki”, lapos dugóba esett háton, ami azt jelentette, hogy Farrington hiába úszott át a levegőben a közelébe, nem tudott beszállni a Cessnába. Aikins a terveknek megfelelően elkapta Farrington egyenletesen süllyedő gépének egyik szárnydúcát, sikeresen bejutott kabinjába és a terveknek megfelelően kivette a gépet a merülésből majd leszállt vele, Farrington azonban kénytelen volt ejtőernyőt nyitni, és azzal földet érni. A lepörgő Cessnának nem sokkal a felszín fölött lépett működésbe a mentőrendszere, nem elég magasan ahhoz, hogy a zuhanás sebességét az ernyő igazán lecsökkentse, a gép teljesen összetört, amikor földet ért.

A két pilóta a földön találkozva elégedetten konstatálta, hogy a manőver részben mégiscsak összejött, mindketten sértetlenek, bebizonyították, hogy a gépcsere a levegőben lehetséges, a biztonsági berendezések működtek. Hogy miközben az egyik Cessna a terveknek megfelelően egyenletesen merült, a másik miért esett dugóba, azt még ők sem tudják, a manővert kétszáz alkalommal próbálták el a levegőben és ilyesmi egyszer sem történt.

A Szövetségi Légügyi Hivatalnak azonban nem volt ilyen pozitív a véleménye az ügyről. Mint kiderült, és ehhez az FAA nyilvánosságra hozta a maga dokumentumát, a tervezett kísérlet előtt napokkal a hatóság elutasította a Red Bull kérését, miszerint adjon felmentést bizonyos szabályok alól, például, hogy ezalkalommal ne legyen tiltott egy (nem drón) repülőgép repülése, ha a pilóta elhagyja a kormányokat. Az elutasító határozat arra utal, hogy a kérelmező akkor folytathatja a kísérletezést a levegőben történő gépváltással, ha az átszállókon kívül mindkét gépen marad egy-egy pilóta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek