Határhegy, 1982: a magyar sportrepülés tragédiája

Daka Olga   ·   2017.05.11. 08:45
ancsa_cim

Sinya: ki ő? 1982-ben temettük el. Egy An-2-es a ködben a Hármashatár-hegynek ütközött, mindenki meghalt, ő is. Éppen Dunakeszire tartottak, hogy új Z-50-es műrepülőgépeinket elhozzák. Besenyei Peti a budaörsi körépületben duzzogott, mert a parancsnok nem engedte meg neki, hogy beszálljon az An-2-esbe, pedig jó haverja, a „Kisharai” is a gépen volt. Sajnos, sokan mások is, a műrepülő válogatott keret magja. (Én nem, mert terhes voltam.)

Sinya. Simon László. Keretedzőnk, oktatónk. Amikor az elméleti kiképzést kezdtük, mi, heten lányok, a Ménesi úti klubban, mindegyikünknek feltette a kérdést: mit vártok el tőlünk? Nem tudom, a többiek mit válaszoltak, én azt: „légy szigorú!” Meglepte. És az volt. Azt tartotta szem előtt, hogy mindenki a legtöbbet tanulja, érezze, felfogja, és soha ne tegezze le a repülőgépet.

Az első gurulópróbán megmondta: ne izgulj, itt mindenki csak hatvan százalékot teljesít, hiába tud mindent elméletben. Így volt. Bal kézzel gázt adni, jobbal botkormányt tartani, a lábak pedig irányítanak. Autóhoz szokott lábaim a gázt nyomták volna, a fenébe. Új világba vezetett be, ahol még sosem jártam.

Türelmes volt, de szigorú. Megértő és toleráns, aztán megint szigorú. Minden tudását igyekezett megosztani velünk, minden mozdulatot, amitől a repülőgép arra megy, amerre kell. Azért hangsúlyozom ezt, mert vannak oktatók, akik tudnak titkokat, de nem árulják el. Ő nem ilyen volt. Akarta, hogy jók legyünk, minden repülés utáni eligazításon részletesen elmondta, mit rontottunk, miben voltunk jók, és hogyan kellene jobban.

Első előrebukfencem előtt ott rinyáltam Budaörson – nemcsak én –, épp megkaptuk a Z-526 Acrobatot, kétüléseshez szokott világunkban új volt, együléses, ahol senki nincs velünk, egyedül kell csinálni. Szorongásunkat látva felszállt, megmutatta, milyen egy előrebukfenc, el is magyarázta: kis sebességből hagyd zuhanni, ne ijedj meg!, mikor érzed, hogy már fog a kormány, akkor nyomjad! Utána már csak gömbölyíteni kell. Túléled! Menni fog! És ment.

(fotó: Angyal László)

Ritkán dicsért – ez a budaörsiek között őstörvény volt –, de azért néha hátba veregetett: jól van, kislányom! A szeme viszont azt mondta: el ne bízd magad! Életem első repülőnapi bemutatóját Esztergomban bukfenceztem el, még anyám is látta. Hazatérve a budaörsi körépület ajtaján léptem be az ülőernyőt cipelve, amikor Sinya átölelt, azt mondta: Na, kislányom, most már te is bementél a köztudatba! Nagy dicséret volt tőle, úgy is értékeltem.

Hitet, önbizalmat táplált belénk. Nem akart mindig jobb lenni nálunk, csak azt akarta, mi is legalább olyan jók legyünk, mint ő. Mondhatom, el is érte. Besenyei Péternél biztosan! Ha azt kérdeznéd, milyen egy igazi repülőoktató, csak azt mondhatnám: mint Sinya.

1982. május 11. volt élete utolsó napja. Ma 35 éve! Nyugodj békében, mi, túlélők, növendékeid, nem felejtünk el, amíg élünk.

(fotó: Túrablog)

Határhegyen van egy síremléke, engem kértek meg, fogalmazzak rá valamit, ezt írtam: „Szerettünk és féltünk, szárnyad alatt éltünk” – nem tudom, tényleg ezt írták-e oda, még nem jártam ott.

A kilenc budaörsi áldozat: Vincze Lajos reptér pk.h., Hollóyné Tóth Katalin oktató, Simon László műrepülő válogatott edző, oktató, Witek Péter műrepülő, Haray Imre szerelő, Weingärtner Ferenc műrepülő, Szöllősi József szerelő, Hodai József szerelő, Haász Imre szerelő. RIP.

Az iho/repülés értesülése szerint csütörtökön délután három óra körül három repülőgép-áthúzásokkal és virágszirmok dobásával emlékezik meg a harmincöt évvel ezelőtti baleset áldozatairól.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek