Hó Ferihegyen: van, aki leszáll, van, aki kitérőre megy

iho/repülés   ·   2012.02.17. 11:16

Az Air France párizsi járata a 2-es pálya letisztítása után tíz óra körül rendben leszállt Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ugyanúgy nem volt gondja Moszkva felől az Aeroflot gépének sem, más légitársaságok járatait azonban törölték, vagy a gépek kitérő repülőtérre kényszerültek az erős ferihegyi havazás miatt.

A Wizz Air Milánó–Bergamo felől érkező A320-asa például hosszú időt töltött várakozási légtérben a Velencei-tótól északra, de fél tizenegy után nem sokkal kisorolt északnyugat felé, feltehetően Pozsonyban vagy Bécsben várja ki, amíg jobb lesz Ferihegyen a fékhatás.

A Wizz gépe hosszan várakozott, majd kitérő reptérre indult

Leszállt a Norwegian Oslo–Budapest járata, viszont késést jelez a budairport.hu a Wizz göteborgi és a Ryanair barcelonai járata esetében, amit pedig komoly ünnepség keretében szeretne a társaság fogadni, mint az első érkező járatát a 2010-es kivonulás óta.

Tizenegy óra után a flightradar24-en érdekes jelenség volt látható: egyszerre négy repülőgép várakozott a ferihegyi közelkörzet légterében, a Wizz Stockholm, a KLM Amszterdam, az EasyJet Dortmund és az Austrian Bécs felől érkező járatai. Kisvártatva csatlakozott a csapathoz a British londoni és a Wizz göthenburgi járata is, sőt, befutott a törököké is Isztambul felől: tehát volt, amikor egy időben hat-hét gép várakozott a légtérben, majd 11.40-kor az osztrákok Fokker 100-asa kezdhette meg a leszállások sorát.

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az iho/repülésnek elmondta, a Ferihegyre érkező gépek nagyjából megegyeznek technikai lehetőségeik szerint, ami ilyen körülmények között viszont döntő, az a személyzet időjárási minimuma, tehát milyen képzettséggel milyen látási viszonyok és milyen fékhatások mellett engedélyezett a pilóta számára a leszállás.

A Lufthansa dél körüli Frankfurt–Budapest és Budapest–Frankfurt járatát nem az időjárás, hanem a frankfurti sztrájk miatt törölték.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.