Isztambul: megareptér a láthatáron

iho   ·   2014.06.09. 09:00
cim_uj

A hatalmas beruházás fontosságát egyértelművé tette, hogy az építkezés megkezdésének ünnepségén Erdogan miniszterelnök mondott beszédet, aki „történelmi napnak” és „a győzelem pillanatának minősítette” az alapkőletételt. Kétségkívül nehéz túlbecsülni a 30 milliárd dolláros projekt jelentőségét, amely öt vállalat konzorciumának irányításával 2018-ig készülne el a teljes kiépítettségében évi 150 millió utasra méretezett repülőtér.

Az új reptér az európai oldalon, a várostól északra, a tengerparton épül

Az európai illetve Európához kapcsolódó övezetnek kétségkívül a legerősebben fejlődő légiközlekedését kell, hogy kielégítse az új repülőtér. A jelenlegi legnagyobb isztambuli légikikötő évente 37 millió utast fogad és indít, az ázsiai oldalon lévő Sabiha Gökcen pedig évi 13 milliót, ezt a légikikötőt használják többnyire az egyre nagyobb számban megjelenő diszkont-társaságok.

A légiközlekedés felfutása leginkább a Turkish Airlines utóbbi években érzékelhető, valóban drámai expanzióján mérhető, és érthető mód a nemzeti légitársaság volt az, amely a leginkább presszionálta a kormányzatot a projekt beindítására.

Az Atatürk International nem tud már hova terjeszkedni...

A Turkish gépeinek száma tavaly már 233 volt, és a növekedésre jellemző, hogy a cég által megrendelt flotta is hasonló nagyságrendű, 213 gép. Ugyanakkor ennek a hatalmas új gépparknak a forgalomba állítása egyszerűen elképzelhetetlen volt új légikikötő nélkül.

A repteret a város európai oldalán, Isztambultól 35 kilométerre északra építik, a Fekete-tenger közelében. Az első ütem három pályát és évi kilencvenmilliós forgalom kiszolgálásárhoz szükséges terminálokat jelent, a negyedik ütemre várható 150 millióhoz összesen hat pálya üzemelését tervezik, a terminálok száma négy, az utashidaké 165 lesz, és összesen 500 repülőgép parkolására lesz elég hely.

...és ha nincs új légikikötő, a Turkish növekedése is leállna

A dpa összefoglalója ugyanakkor azt is jelzi, hogy a környezetvédők keményen tiltakoznak a létesítmény ellen, a beruházáshoz ugyanis erdőket és tavakat kell eltüntetni, és a török ellenzék korrupciót is emleget, idén februárban eddig egy isztambuli közigazgatási bírság még a projekt indítása ellen döntött.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek