Itt a Matrix, az öt tonnás, tíz utast szállítani képes eVTOL
Gyártója, a kínai, a függőlegesen fel- és leszálló, ráadásul elektromos hajtású légijárművek fejlesztésében jártas Autoflight szerint a Matrix-szal világelsőt alkottak.
Jelenleg a legtöbb eVTOL-t négy–hat fő szállítására fejlesztik, így a Matrix megjelenése minden bizonnyal új lehetőségeket nyithat meg a légitaxi piacon. Ten Jü, az Autoflight vezérigazgatója szerint a Matrix ambíciózus iparági áttöréssel kecsegtet a légiközlekedésben, és átírhatja az ezekről az eszközökről vallott nézeteket (úgymint eVTOL, azaz rövid hatótávú, alacsony terhelésű járat). Jü szerint a légijármű utasszállító és hibrid hajtású teherszállító változatban is elérhető lesz, továbbá hat utas befogadására alkalmas VIP konfiguráció is készül belőle.
A Matrix szárnyfesztávolsága húsz, hossza 17,1, magassága 3,3 méter, maximális felszállótömege 5700 kg. A kabin hossza 5,25, szélessége 1,8, folyosómagassága pedig 1,85 méter.
A minap tartott bemutató során a Matrix végrehajtotta a VTOL-ok teljes (átmeneti) repülési műveletét a húsz emelőmotorra támaszkodó függőleges felszállástól kezdve a vízszintes repülésen át a függőleges leszállásig – légútja során az Autoflight kéttonnás, akár ötszáz kilogramm hasznos terhet 250 kilométerre eljuttatni képes CarryAll teherszállító eVTOL-ja is csatlakozott hozzá.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!