Jövőre már termel a gyulai Airbus Helicopters vegyesvállalat

MTI/iho   ·   2021.02.19. 12:00
01_airbus_magyar_katonai_helikopter

Alkatrészek gyártása a katonai repülőgépipar jövendő hazai központjában, a hadiipari fejlesztések jegyében. Bővítik a Békéscsabai repteret.

Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban. Az MTI jelentése szerint a tárcavezető Gyulán megtekintette az épülő Airbus gyárat, Békéscsabán pedig a repülőtér fejlesztése mellett szakképzési kérdésekről egyeztetett. A látogatás végén sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a gyártelepítés sikeréhez fejleszteni kell a békéscsabai repülőteret, emellett biztosítani kell egyetemi és szakképzési szinten is a megfelelő repüléstechnikai oktatói tudást, továbbá szükség van a képzési eszközpark fejlesztésére és a már elvándorolt szakemberek visszacsábítására.

A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére tavaly év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg a részletes terveket dolgozzák ki, az MTI információi szerint szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is. A tényleges munkálatok várhatóan jövőre indulnak. Palkovics László azt mondta, a repülőteret alkalmassá kell tenni cargo és business utazásokhoz is, ez magával hozza, hogy sport céloknak is meg fog felelni.

(fotó: Békésairport.hu)

A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágostonról elnevezett tagintézményében a Gyulára települő Airbus-beruházásnak képzik majd a szakembereket. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, a repülőtérnek regionális szerepet szánnak, zéró emissziójú, úgynevezett Greenportot terveznek kialakítani, amely a legkorszerűbb irányítástechnikával és kiszolgáló létesítményekkel rendelkezik.

A körzetben létesítendő beruházásról az Airbus Helicopters alelnöke, Jens Siebricht beszélt 2019-ben, amikor Szolnokon átadták a honvédség első négy H145M helikopterét, fém helikopteralkatrészek gyártásával foglalkozó kompetenciaközpont beindítását említette. 2020 nyarán történt meg a vegyesvállalat hivatalos megalakítása, Airbus Helicopters Hungary Kft. néven, amely, akkori megfogalmazás szerint az németországi központú cég helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket.

A magyar állam harminc százalékos részesedéssel bír a társaságban. Később többször tisztázták, nem kész helikopterek összeszereléséről van szó.

(fotó: beol.hu)

A konkrét építési munkák tavaly decemberben kezdődtek, első fázisban a terület fizikai előkészítése, a földmunkák zajlanak. A kapcsolódó beruházások a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, a környező utak, közlekedési csomópontok, közművek kiépítését, felújítását jelentik. Tizennégy mérnököt már fel is vettek a céghez, akik képzése, tréningje már elkezdődött, a gyárban várhatóan 2022-ben indul a termelés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek