Kényszerleszállás Ferihegyen

MTI/iho   ·   2013.10.02. 11:31
cim

A gép személyzete először arról számolt be, hogy a fedélzeten füst van, ezért elsőbbségi leszállást kértek – derül ki a közelkörzeti légiforgalmi irányítás és a repülőgép pilótái közötti rádióforgalmazásból. A turbólégcsavaros ATR–72-es típusú repülőgépen 33 utas és a 4 tagú személyzet tartózkodott. A személyzet később leállította az egyik hajtóművet. Az Airportal.hu beszámolója szerint szemtanúk azt látták, hogy a repülőgép a felszállás után hosszú, fekete füstcsíkot húzott.

A CSA hivatalos közleménye szerint az OK-YFT lajstromjelű gép személyzete mindenben a légitársaság és a gyártó előírásai szerint járt el: a tűz észlelése után leállította a hajtóművet, eloltotta a tüzet és visszatért Ferihegyre.

A gép egy régebbi fotón, két ép hajtóművel: ez a példány kapta a CSA ATR-jei közül a Sky Team díszfestést

A gép rendben leszállt, de a pályát nem tudta elhagyni, emiatt azt le kellett zárni. Mivel a repülőtér mindkét kifutópályája zárva volt, egy ideig a Lufthansa frankfurti, az Austrian Airlines bécsi, a Wizz Air kijevi és endhoveni, valamint a Finnair helsinki járata késve tudott leszállni, az Air Berlin berlini és a Wizz Air brüsszeli járata pedig Pozsony-Stefanikon szállt le.

A CSA közleményében külön kiemeli, hogy az utasok közül senki sem sérült meg, és nem volt szükség vészkiürítésre sem, a gépen lévők a standard kijáratokon és lépcsőkön hagyták el az ATR–72-est.

A Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály az iho/repülés kérdésére elmondta, az incidens után nem sokkal a ferihegyi pályák ismét szabaddá váltak. A szóvivő is megerősítette, hogy a CSA délután egy A320-ast küld a meghibásodott gép Budapesten rekedt utasaiért.

Kapcsolódó hírek