Kényszerleszállást hajtott végre az Air Canada Boeing 767-ese Madridban

Maron Szilárd Ákos   ·   2020.02.03. 21:36
air-canada-b767-leszallas-madrid

A kanadai légitársaság C-GHOZ lajstromú, harmincegy éves gép személyzete nem sokkal a felszállás után döntött arról, hogy visszatér Madridba. A 767-es ezt követően a spanyol fővárostól dél-keletre kezdett el várakozni.

Az Air Canada 837-es Madrid, Barajas–Toronto, Pearson járatának az útvonala (forrás: Flightradar24.com)

Az Air Canada 837-as járata, amely a spanyol főváros legnagyobb repülőteréről, a madridi Barajas Nemzetközi Repülőtérről indult volna a Toronto Pearson Nemzetközi Repülőtérre, eleve csak késve tudott felszállni, egy korábbi drónészlelés miatt.

A Sky News-nak a spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete azt mondta, hogy a futómű egy része levált és az egyik hajtóműbe került, amely emiatt meghibásodott.

A szóban forgó Boeing 767-375(ER), lajstrom: C-GHOZ. A gépet Zbronkó Tamás örökítette meg London Heathrow-n, 2018. augusztus 10-én

A hírekre reagálva az Air Canada a hírcsatornának megerősítette, hogy a személyzet hajtóműproblémát jelentett, az egyiket le is kellett állítani, és hogy a felszálláskor szétszakadt az egyik futómű kerekén lévő gumiabroncs, valószínűleg ennek a részei jutottak be a hajtóműbe, amitől az meghibásodott. Később az egyik utas arról posztolt a Twitterre, hogy a spanyol légierő F-18-as vadászgépe a Boeing 767-es mellé repült, hogy ellenőrizzék a futóművek állapotát.

A gép közel négy órán át várakozott a légtérben, mire sikerült elegendő üzemanyagot elégetnie a megengedett legnagyobb leszállótömeg eléréshez (MLW - Maximum Landing Weight). A személyzet nem sokkal 20 óra után az egyetlen működő hajtóművel biztonságosan landolt a madridi repülőtéren, a Ruptly élő közvetítése szerint tűz nem keletkezett a földet érés, megállás után. A gépet a futópályán tűzoltók vették körbe, az utasok vészcsúszdán keresztül hagyták el a fedélzetet, ahol egyébként összesen 128-an tartózkodtak.

Landol a kényszerhelyzetes Boeing 767-es repülőgép (forrás: YouTube élő közvetítés)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.