Kész a Perlan 2, motor nélkül a sztratoszférába!

iho   ·   2015.07.26. 13:45
cim

Az idei oshkoshi találkozó egyik érdekessége volt egy különleges vitorlázógép, amelynek különleges küldetése lesz: olyan magasságok elérése – motor nélkül! –, amelyek még a mai harci gépek számára is rendkívülinek számítanak, magasabbra jutni, mint ahol az U-2-es felderítők repülnek és mint ahol egykor az SR-71-esek hasították a ritka levegőt.

A Perlan programról volt már szó portálunkon, a projekt pilótája, Jim Payne idén tavasszal túlrepülte a háromezer kilométeres motornélküli távot, igaz, ebből a szabályok miatt csak 2900 kilométert hitelesítettek, de ez a teljesítmény értékéből nem von le sokat. 2012 szeptemberében a program első lépcsőjeként a Perlan 1 – a pilóták egyike az azóta elhunyt Steve Fosset, sok más fantasztikus repülés hőse és repülőrekord birtokosa – csaknem 17 ezer méter magasságra emelkedett Argentínában.

Enevoldson és Fosset még szkafanderben repülték a 17 ezer méteres rekordot

A Perlan Porject célja tehát 33 ezer méter magasra jutni, és ehhez egyrészt speciális gép, másrészt speciális meteorológiai körülmények kellenek. Ami az utóbbit illeti, a pilóta azt a többnyire hegyvidékek zónájában kialakuló jelenséget használná ki, amit a magyar pilóták is, amikor Gyöngyös környékén, Pipishegyen felszállva megrepülik a Mátra hullámterében a gyémánt koszorú magassági feltételét, és akár hétezer méter feletti magasságot érnek el. Payne ennél nagyobb hegyek fölött, ennél nagyobb hullámot keres, az Andok körzetében, de lehetséges, hogy végül nem is Dél- hanem Észak-Amerikában, a Sierra Nevada hegyei felett sikerül majd a különleges magassági repülés.

Az ehhez szükséges kétszemélyes gépet mutatták most be Oshkoshban, amely rögtön kitűnik azzal, hogy miközben a  kompozit törzs konvencionálisnak mondható, a szárny hasonló, bár nagyobb húrhosszúságú, mint a mai szuper teljesítménygépeké, de a szárny előtti szekció egészen más. A nagy, buborékszerű plexi kabintető helyett a gép egész orrésze gyakorlatilag zárt, egy egységben épült a törzs többi részével – néhány, a normál gépekhez képest kis ablakkal, hogy azért a pilóta minden irányban, ha szűken is, de kilásson. Ugyanis a kabin túlnyomásos: ez a megoldás nyilván egyszerűbb volt, mint olyan szkafander-szerű védőöltözetbe burkolni a pilótákat, amelyek „felfújt” állapotban be sem férnének a karcsú gépbe.

A Perlan 2 törzse a túlnyomásos kabinnal építés közben

Ugyancsak érthető ez a megoldás, ha tudjuk, hogy az elképzelések szerint a Perlan 2 nem egyszerűen elérné a 30 majd 33 ezer métert és aztán visszasüllyedne a föld felé, hanem néhány órát el is töltene a sztratoszférában, és ezzel együtt a magassági repülés akár nyolc órán át is tartana, amit oxigénpalackokkal és szkafanderben végigrepülni elég nagy megpróbáltatás lenne a pilótáknak. Így viszont Payne elmondhatta az érdeklődőknek, hogy kényelmes kabint kaptak hosszú repülésre is.

A 28 méteres fesztávolságú gép különleges, dupla ejtőernyős biztonsági rendszerrel repül majd. Ha valami komoly gond támad csúcsmagasságon (például dekompresszió), akkor az első amolyan fékernyőként abban segít, hogy a lehető leggyorsabban lejussanak kisebb magasságba, háromezer méter alá, ahonnan szüksége esetén egy újabb, nagy ernyővel függőlegesen is leereszkedhetnek, ahogy ezt a ballisztikus mentőrendszer tette már sok esetben kisebb motoros gépekkel.

Payne és a gép Oskoshban

Ez pedig nemcsak a pilótákat és a gépet mentheti meg, hanem azt a tudományos adattömeget is, amit a Perlan 2 gyűjthet a nagy magasságban, ritka levegőben történő repülésről, és ezek az adatok akár a jövendő Mars-expedíciót is segíthetik, amelynek a felszín közelében is hasonlóan ritka légkörrel kell számolnia, mint a Perlan-gépnek a Földön 30 ezer méter fölött.

A mostani tervek szerint az Airbus-támogatta program jövő júliusban juttatja 90 ezer, majd 2019-ben 100 ezer láb magasságra a gépet, az utóbbi tartományban már másfajta szárnyak kellenek a transzszonikus repüléshez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek