Kisgép zuhant a házakra, hat halott

MTI/iho   ·   2014.12.09. 08:21
cim

Hatan haltak meg a Washingtonhoz közeli Gaithersburgben, amikor egy kis jet egy családi házra zuhant. Az áldozatok közül hárman, egy anya és két kisgyereke a házban tartózkodtak, hárman pedig a gépen utaztak. A szerencsétlenségben széttört repülő roncsaitól és a szétfolyt üzemanyagtól három ház is kigyulladt. Az anya és két kisfia holttestére az egyik kétszintes ház emeleti fürdőszobájában találtak rá.

A észak-karolinai Chapel Hillből felszállt, kéthajtóműves Embraer EMB-500/Phenom 100-as fedélzetén lévők egyike egy kórházi felszerelést gyártó cég, a Health Decisions vezérigazgatója, Michael Rosenberg volt.

A gép a Washingtontól mintegy 40 kilométerre északkeletre található, Montgomery megyei (Maryland állam) repülőtéren készült leszállni, és attól mintegy másfél kilométerre szenvedett szerencsétlenséget. A repülő fekete dobozát megtalálták, a baleset okait vizsgálják.

Az AP információi szerint Rosenbergnek 2010-ben volt már egy repülőbalesete, ugyanakkor a vizsgálók egyelőre nem tudták megerősíteni, hogy ő lett volna a katasztrófa pillanatában a gép pilótája.

A szemtanúk úgy látták, hogy a Phenom nyitott futókkal, de a szokásosnál alacsonyabban közelítette meg a közeli repülőtér pályáját, majd a hátára fordult és úgy zuhant a házak közé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek