Különleges verseny a biztonságért

iho   ·   2015.11.27. 12:30
cim_secur

Ismét egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Budapest Airport, miután az 1. Terminál épületében megrendezték az első nemzetközi utasbiztonsági ellenőr versenyt. Az ötlet a Budapest Airport biztonsági területen dolgozó szakembereinek kezdeményezésére valósult meg, akik tavaly már hasonló „háziversenyen” mérték össze tudásukat.

Az elmúlt napok megnövekedett biztonsági- és készültségi rendszabályai szerte Európában különös aktualitást adtak a verseny megrendezésének. A tavalyi premier után immár sok külföldi szakember is eljött Budapestre, hogy számot adjon a repülésbiztonság garantálása terén elért felkészültségéből. A mostani versenyen háromfős csapatokkal indultak a hamburgi, a prágai, a ljubljanai, a tiranai és természetesen a házigazda Budapest Airport szakemberei.

(fotó: Budapest Airport)

A háromlépcsős versenyen először a poggyászátvilágító berendezés száz képe közül kellett kiválasztani azt a húszat, amelyek tiltott vagy a repülés biztonságára veszélyes eszközöket jelentenek. Utána szakmai-elméleti felkészültségből kellett számot adniuk a versenyzőknek, végül délután ún. szituációs feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Itt egy-egy versenyzőnek öt perc alatt kellett sikeresen megtalálnia egy utas ruhájában és a poggyászában elrejtett tiltott tárgyakat.

A versenyfeladatok összeállításában és a feladatok sikeres megoldásában a Budapest Airport védelmi szakértői mellett részt vettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Légiközlekedés Védelmi Osztályának vezetői is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a dolgozóink által kitalált kezdeményezésből mostanra komoly, nemzetközi szintű szakmai verseny lett, ami tovább növeli a repülés és a repülőtér biztonságát.” – hangsúlyozta Johan Merten, a Budapest Airport biztonsági igazgatója. Hozzátette: „A versenyre valamennyi résztvevő repülőtér legjobbjai jöttek el és részvételükkel is megerősítették, hogy az utasok és a légitársaságok a lehető legmagasabb szintű biztonságra és védelemre számíthatnak Európában. Reméljük, hogy a mai versennyel egy nemzetközi szakmai versenysorozatot indíthattunk útjára.”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek