Lám, akinek van interfésze

MTI   ·   2013.07.02. 18:34
A június 10-én született döntés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A szolgáltatás ellenértéke nettó 210,4 millió forint, megegyezik az ajánlatkérő által becsült összeggel. Az OTP-től származó információ szerint a díj egy évre szól, és ebből kell fizetni a bankközi díjakat is.

A mostani tendert megelőzően a múlt év szeptemberében ugyanerre a szolgáltatásra már indítottak közbeszerzést, amely rendben le is zajlott, de a december végi szerződéskötés előtt az akkori nyertes visszalépett. A mostani hirdetményben szerepel az, hogy egy februári kormányhatározat alapján az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. jár el az állam nevében az e-útdíj rendszerhez szükséges eszközök és kapcsolódó szolgáltatások beszerzésekor. Ezekre a beszerzésekre a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályait kell alkalmazni.

Az ÁAK úgy nyilatkozott, hogy az e-útdíj rendszerben használt szoftverhez jelenleg csak az OTP Banknak van interfésze (ami nem egyéb, mint két funkcionális egység összekapcsolhatóságát és együttműködését biztosító előírások összessége – a szerk.). Másik bank felé, az interfész kidolgozása minimálisan négy hónapot vett volna igénybe, így nem lehetett volna biztosítani a július 1-jei indulást.

Kapcsolódó hírek