Láthatatlan rendőrök büntetnek egy jákói kerékpárost?

Bánhidi Emese   ·   2014.04.15. 19:00
kerekparrcim

A rendőrség szerint igenis találkoztak, mert a biciklis a helyszínen elismerte a felelősségét. Az viszont kiderült: a szabálysértés miatt a helyszínen jegyzőkönyvet nem kell aláíratni vele. Így most nem tudni, ki nem mond igazat.

– Évente kétszer-háromszor megbüntetnek így, minden tavasszal és ősszel újra kezdődik, amikor biciklivel közlekedem a faluban. Engem még nem állítottak meg a rendőrök, csak a kiszabott bírságokról szóló hivatalos leveleket kapom tőlük – panaszolja a jákói Jóni Zsolt. – Legutóbb azért, mert március 15-én úgy kerékpároztam a Szabadság utcában, hogy csak egy kézzel fogtam a kormányt. Nem vitatom, előfordulhat, hogy néha szabálytalankodom, sőt arra még emlékszem is, hogy akkor azért markoltam egy kézzel a kormányt, mert a másik kezemmel zöld takarmányt vittem az állataimnak. Csakhogy aznap egyetlen rendőrrel sem találkoztam, mégis megbüntetett valaki a hivatalos iratok tanúsága szerint. De engem senki meg nem állított, nem figyelmeztetett, nem igazoltatott! És ez így megy már évek óta.

Évek óta küldi a rendőrség a csekkeket, és mindig be is fizeti, de most megelégelte a dolgot. Állítólag legutóbb ötezer forintról, előtte tízezerről, de volt már tizennyolcezer forintos csekket is kapott. Azt állítja, a helyszínen semmilyen jegyzőkönyvet, vagy a büntetésekről szóló semmilyen feljegyzést nem írt alá, mert nem is látott rendőrt.

"Sokat gondolkodtam azon, honnan szedik az adataimat. Két éve volt egy rendőrségi ügyem, amiben sértett voltam, meg is tudom mutatni az erről szóló papírokat. Akkor a saját házamban vert meg valaki, de ez az ügy két év alatt sem zárult le, most is levelezem miatta a Legfőbb Ügyészséggel."


A közlekedési bírságok ennek az ügynek az elindulása után szaporodtak meg. Aztán bement a kaposvári rendőrségre, ott az ügyeletes neki adott igazat, de amikor átment a főkapitányságra is, ott nagyon leszidta egy másik rendőr – akárcsak egy suhanc kölyköt.

„Azt mondta, hogy képzelem azt, hogy utazunk rá, meg azt, hogy nekem nem is kell aláírnom jegyzőkönyvet. Közben, amikor a rendőrségi számítógépes rendszeren megnézte az előzményeket, ott az is szerepelt, hogy március 28-án engem igazoltattak.”

A kerékpáros azt mondja, ezen nagyon megdöbbent, mert aznap sem találkozott egyetlen rendőrrel sem. Arra kíváncsi, ki lehet, aki ezt műveli vele, ugyanis nagybajomi, kadarkúti rendőrök is járnak a faluban.

„Ügyvédhez mentem, írok az ügyészségnek is. Ha nem jogszerűen büntettek meg, kártérítést kérek. Nekem családom van, egy tízéves kisfiam, inkább az ő felnevelésre szánnám ezt a pénzt. Merthogy attól félek, ha nem nyitom ki a számat, akkor ez így fog menni még tíz évig.”

A sonline megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, ahol azt válaszolták, adataik szerint az idei évben egyetlen alkalommal büntették meg a férfit, mégpedig valóban március 15-én. Akkor úgy kerékpározott, hogy a bal kezében egy zsákot fogott. A közlekedési szabályok szerint a kerékpáron oldalra, vagy előre-hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó, személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tárgyat szállítani tilos.

A rendőrség állítása szerint a férfi a felelősségét a helyszínen elismerte. De akkor miért nem írta alá? A törvény szerint ugyanis a rendőrnek kötelessége lett volna aláíratni a jegyzőkönyvet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek