Leállt a Szojuz-automata: egy űrrandevú bonyodalmai

iho   ·   2015.12.17. 16:15
cim2

Az első híradások csak a sikeres összekapcsolódásról, az új személyzet megérkezéséről szóltak a Nemzetközi Űrállomásra, utóbb viszont kiderült, hogy nem volt épp könnyű menet a randevú.

A Russian Aviation portál a TASZ hírügynökségre hivatkozva írja, hogy a Szojuz TMA-19M a három űrhajóssal – Tim Kopra, Tim Peake és Jurij Malencsenko –  csak sokadszorra, és a szokásos automata üzemmód helyett kézi vezérléssel tudott csak dokkolni az űrállomásra.

A kilövés még teljesen sima volt

Az immár a rutineljárások közé tartozik, hogy az űrhajó a korábbi két-három nap helyett mindössze hatórás repüléssel közelíti meg az űrállomást. Ehhez az kell, hogy a kilövés körülbelül akkor történjen, amikor az űrállomás Bajkonur körzete fölött repül el. Így az űrhajó mindössze három földkörüli fordulat után beéri az űrállomást, és behelyezkedik a végső megközelítéshez.

Ezután kell működésbe lépnie a Kursz-A automata dokkoló rendszernek, amely az űrhajó finom manőverezését végzi a kijelölt dokkoló egység felé. Nos, az Szojuznak ez alkalommal nem sikerült ilyen módon biztonságosan végrehajtania a randevút. Többszöri sikertelen kísérlet után Malencsenko átvette az űrhajó irányítását az automata rendszerektől, és kézi vezérléssel eltávolodott az űrállomástól a megközelítés kiinduló pozíciójáig. Itt stabilizálta az űrhajót, majd kézzel vezetve a Szojuzt, sikeresen megközelítette a dokkoló egységet és ezután simán ment már az összekapcsolódás és az új személyzet átszállása is.

Az űrhajó visszahelyezkedik a kézi irányítású megközelítéshez, előtérben a Cygnus egyik napelemtáblája

A megközelítés problémája azért is kelthetett feltűnést, mert idén tavasszal az oroszok egyik teherűrhajója felbocsátásakor keletkezett olyan hiba, amit végül nem is lehetett korrigálni, és a Progressz nem ért el az űrállomásra, hanem a kilövés után néhány nappal visszamerült a légkörbe, és elégett.

A mostani orosz híradásokban kétféle magyarázat bukkant elő arról, miért nem működött ebben az esetben megfelelően az űrhajó automata dokkoló rendszere. Az egyik szerint azoknak az apró hajtóműveknek egyike mondta fel a szolgálatot, amelyek az utolsó métereken finoman orientálják az űrhajót a megfelelő szögben és irányban a dokkoló egység felé.

Az amerikai teherűrhajó néhány nappal a Szojuz előtt érkezett meg az űrállomásra

A másik magyarázat azonban több mint érdekes, eszerint az alapvetően jól működő orosz rendszert egy amerikai teherűrhajó, a Cygnus rádiójelei zavarták meg, ezek interferenciája okozta a hibát. A Cygnus az amerikai magán űrcégek egyikének eszköze, amely december 9-én érkezett jelentős mennyiségű utánpótlással az űrállomásra és kapcsolódott össze vele, azóta pedig egy szomszédos dokkolóegységnél várakozik.

Az új személyzet több mint fél éves tartózkodása alatt egyébként még legalább egy Dragon és két Cygnus teherűrhajó érkezése várható az űrállomásra. Eddig amerikai forrásból nem jelent meg kommentár arról, hogy netán az amerikai teherűrhajó rádiójelei miatt alakult kockázatossá az űrállomás megközelítése.

A gyakorlott Malencsenko igazi űrpilótaként oldotta meg a feladatot

Az orosz oldal viszont kiemeli a tapasztalt Malencsenko érdemeit a manuális dokkolásban. A kozmonauta egyébként igazi űrveterán, és miután jövő júniusban visszatér a fölre, ő lesz a második, összesen legtöbb időt az űrben töltő ember a földön, 815 nappal. Ennél többet csak az ugyancsak orosz Gennagyij Padalka teljesített, 878 napot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.