Lerobbant mellékutak: mire van pénz, mire nincs?

iho   ·   2013.07.30. 12:12

Az Új Széchenyi Tervben idén mintegy 660 kilométernyi erősen leromlott állapotú mellékút felújítására kapott támogatást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebből Csongrád megyében 14 kilométeren hozzák rendbe a felületet, tájékoztatott a cég egy sajtóközleményben.

A Délmagyarország.hu arról érdeklődött, hogy további Csongrád megyei utak szerepelnek-e a közeljövő tervei között. Különösen kritikus a Fábiánsebestyén és Eperjes közötti szakasz. A társaság sajtószóvivője azt már korábban elmondta, hogy a 4642-es jelű útba tavaly meleg és hideg aszfaltot is bedolgoztak, a használt keverék azonban tönkrement. A társaság már lekötötte az év végéig tartó, az Új Széchenyi Tervben felhasználható mellékút-felújítási kereteket Csongrád megyében.

Tavaly és idén összességében 23 kilométer erősen leromlott állapotú alsóbbrendű út vált, illetve válhat európai színvonalúvá, további teljes körű útrekonstrukciókra azonban már nincs keret, írta Pécsi Norbert Sándor szóvivő. Az Eperjes–Fábiánsebestyén útszakasz megújítására nincs lehetőség. Fontos hangsúlyozni, tette hozzá, hogy a felújításokra szánt hazai és európai forrásokkal nem a társaság rendelkezik, a beruházásokra csupán javaslatot tehetnek.

Kapcsolódó hírek