Majdnem rövid lett a pálya, a gép leborotválta a fénysort

iho   ·   2015.09.18. 16:15
cim

Akár nagyobb baleset, katasztrófa is történhetett volna a floridai Miami International repülőterén, amikor egy szélestörzsű utasszállító számára valamilyen oknál fogva rövidnek bizonyult az amúgy hosszú, majdnem négy kilométeres felszállópálya, de szerencsére a gép el tudott emelkedni, bár nem zavartalanul...

Az alaposan leborotvált fénysor<br>(fotó: Miami Spotter)

A Szövetségi Légügyi Hivatal most kiadott előzetes és hivatalos jelentése szerint „jelentős” károkat szenvedett az a 777-es, amely néhány napja Miami nemzetközi repülőterén nekiütközött a 9-es pálya után lévő fénytechnikai berendezéseknek.

Vagyis a Qatar 778-as járatát teljesítő, A7-BAC lajstromjelű Boeing 777-300-as gyakorlatilag épp csak, hogy el tudott emelkedni a pályáról. A gép a pályafényekkel történt ütközés ellenére továbbrepült, és 13 és fél óra elteltével újabb incidens nélkül leszállt a dohai Hamad International repülőtéren, ahol a légitársaság átvizsgálta a 777-est, a törzs alsó részén horpadásokat, egyéb sérüléseket találtak.

A gép további problémák nélkül lerepülte a hosszú járatot

Az eddigi jelentések nem térnek ki arra, hogy vajon a 777-es személyzete észlelte-e a 27-es küszöb bevezető fénysorával történt ütközést.

Mint a jelentésből kiderül, a gép a Miami repülőtér 9-es pályájáról szállt fel, de nem a küszöbtől, hanem a T1-es gurulóúttól, amelyen a pályára fordult. A gép erre engedélyt kapott a toronytól, a személyzet pedig vissza is igazolta, hogy itt gurul rá a 9-es pályára és innen száll fel.

A nekifutás kezdőpontjától a túlsó küszöbig a távolság 2610 méter, a bevezető fénysorig 2950 méter, ez elméletileg bőven elég arra, hogy egy 777es  felszálljon.

Az ábra alsó részén a 9-es pálya, és a T1-es guruló keresztezése

Internetes fórumokon megjelent feltételezések szerint azonban a tolóerő-automatát a személyzet esetleg az egész pályahosszra programozta be, miközben a T1-estől indult, de innen a pálya mintegy 30 százalékkal rövidebb, mint a küszöbtől küszöbig mért távolság. Vagyis a gép rendszerei „úgy tudták”, hogy sokkal hosszabb a nekifutáshoz felhasználható beton, és ezért a hajtóművek alacsonyabb teljesítménnyel dolgoztak, mint ami a valóságosan igénybe vett pályaszakasz hossza szerint szükséges lett volna.

Az FAA vizsgálódik, a közlekedésbiztonsági szervezet, az NTSB ugyancsak gyűjti az adatokat, a repülőtér és a légitársaság egyelőre nem nyilatkozik. A teljesítmény- illetve súly-kalkulációról és a hajtómű teljesítményének beállításról ugyancsak nem közöltek még részleteket.

A flightradar24 térképe és sebesség/magasság-diagramja

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek