Megint szabad repülni Manhattan körül

iho/repülés   ·   2011.10.13. 15:30
nyito

Az FAA, az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal bejelentette, hogy újra engedélyezik a városnéző helikopterek repülését New York-ban a Hudson-folyó felett, de továbbra is fenntartják azt a korlátozást, amelyet még 2009-ben vezettek be, miután egy sétarepülést végző helikopter összeütközött egy kisebb repülőgéppel, és az eseményben kilencen életüket vesztették.

Helikopter-reptér a felhőkarcolók árnyékában

A városnéző repülésekkel kapcsolatban azonban a balesetek miatt erősen megosztott az amerikai közvélemény – írja a TTG hírlevele. Legutóbb október 4-én zuhant bele – feltehetően műszaki hiba miatt – az East Riverbe egy Bell 206-os helikopter, melynek egyik utasát már nem tudták élve kimenteni az elsüllyedt gépből. Ez esetben azonban nem fizetett turistarepülésről volt szó, a gépet ugyanis a tulajdonosa vezette, aki az ismerőseit vitte fel magával.

Ezért a látványért továbbra is sokan szívesen fizetnek, de a gépek nem repülnek be a város fölé

Helyi politikusok ezt követően azonnal nyomást próbáltak gyakorolni a hatóságra a repülések teljes megszüntetése érdekében, de az FAA szakemberei úgy ítélték meg, hogy a 2009-es eseményt követően bevezetett új szabályok betartásával folytatódhatnak a hazai és külföldi turisták körében egyaránt népszerű városnéző repülések, mely során a víz felett repülő gépek nem kerülhetnek lakott terület fölé.

Kapcsolódó hírek