Megmenekül a SAS?

MTI   ·   2012.11.19. 12:14

A pilóták és a kabinszemélyzet érdekképviseletei közel jutottak a megegyezéshez a SAS vezetésével a korábban bejelentett válságkezelő csomag egyik legfontosabb pontjáról, a kollektív szerződés módosításáról. A csődhelyzetben lévő skandináv légitársaság nagyarányú bércsökkentésekkel, jelentős elbocsátásokkal és a nyugdíjfeltételek újratárgyalásával kívánja csökkenteni a költségeit.

A tőzsde már biztosra veszi a megegyezést, a SAS-részvény árfolyama több mint 22 százalékkal emelkedett.

A SAS korábban bejelentette, hogy 800 állást számol fel és a létszámot fokozatosan 15 ezerről 9-10 ezerre szorítja le, eladja földi kiszolgáló egységét, 15-17 százalékkal lefaragja a fizetéseket és a nyugdíjalapot. Az intézkedések révén a társaság évi 3 milliárd koronával (350 millió euró) reméli csökkenteni a költségeket. Ezenkívül hét skandináv bank és a svéd, a dán és a norvég kormány 3,5 milliárd koronás hitelkeretet biztosít a cégnek.

Elisabeth Manzi, a SAS sajtófőnöke elmondta: a hitelező bankok kikötötték, hogy a SAS csak akkor juthat friss hitelhez, ha a válságkezelő tervet száz százalékban teljesíti. Ha a SAS-nak nem sikerül megállapodnia az illetékes érdekvédelmi szervezetekkel, akkor az terv eleve nem teljesíthető – mondta Manzi.

A SAS 2007 óta nem zárt nyereséges évet, és a többi európai légitársasághoz hasonlóan küzd a magas üzemanyagárakkal és a fapados cégekkel.

A társaság különben is drágán üzemel. 2011-ben 15 ezres létszámmal 27,1 millió utast szállított, míg a konkurens fapados Norwegian 2550 fővel 15,7 milliót. A bérköltség a SAS-nál az összköltség 34 százaléka, a Norwegiannál csak 19 százaléka. Az egy férőhelyre jutó költség a SAS-nál csaknem kétszer akkora, mint a rivális norvég légitársaságnál.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.