Megújult a visegrádi hajóállomás

MTI/iho   ·   2016.05.15. 13:30

Spányik Gábor, a Mahart Passnave ügyvezetője elmondta: a visegrádi hajóállomásnak régióközpont szerepet szánnak, ismét használják majd a szobi és zebegényi kikötőt is. Hozzátette: a következő évtől módosul a menetrend, gyorsjáratú hajók indulnak a hét majdnem minden napján a fővárosból Visegrádra.

– A Budapest és Esztergom közötti út hat óráról háromra rövidül azáltal, hogy a fővárosból gyorsjáratú hajó juttatja el az utasokat Visegrádra, akik innen hagyományos turistahajóval folytathatják az útjukat – tette hozzá. Az ügyvezető elmondta, az állomás korszerűsítése keretében akadálymentesítés mellett megújultak a kiszolgáló létesítmények, pihenőhelyet alakítottak ki a munkatársaknak, és P+R parkoló is létesült. Megújult az állomás három kikötője, jövőre pedig egy negyediket is kialakítanak.

Félegyházi András, Visegrád független polgármestere felidézte: a város nagy várakozással fogadta, hogy az állam többségi tulajdonos lett a társaságban, és örömmel látták, hogy a Mahart fejleszt, aminek az eredményei már érzékelhetők. Elmondta, Visegrád és a Dunakanyar idegenforgalma össze van kötve a Dunával, ezért „stratégiai partnerei vagyunk egymásnak, nem tudunk egymás nélkül működni, és ez az együttműködés jól funkcionált az elmúlt években”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek