Végleg betette a zsilipkaput a dunai tranzit teherhajózás előtt a paksi fenékküszöb
A javakat kamionokra kell terelni.
A nyár dereka óta az alacsony vízállás miatt előbb akadozott, majd a paksi erőmű folyamatos működése érdekében kialakított fenékküszöb elkészülte után gyakorlatilag le is állt a dunai teherhajózás. Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó Bencsik Attila, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) alelnöke szerint a folyamon évi másfél millió tonna árut szállítanak – ez a mennyiség körülbelül hatvanezer kamionnal továbbítható volumennek felel meg, elvileg ennyi árut kell közútra terelni.
Szeptember elején írtuk, hogy a bécsi székhelyű Pro Danube International szakmai szervezet nyílt levélben fordult az Európai Bizottsághoz, a Duna-menti országok hatóságaihoz, az érintett víziút-kezelő szervekhez és a Duna Bizottsághoz cél a biztonságos, megbízható és kiszámítható dunai hajózás feltételeinek megteremtése érdekében, a helyzet azóta azonban nem változott.
A már korábban is számos nehezítő körülménytől akadályoztatott kibontakozású dunai teherhajózás ezekben a hónapokban teljesen megfeneklett. Ismeretes, hogy a legnagyobb problémákat eleve a szélsőséges vízállások, az alacsony vízszint miatti korlátozások és a leállt útvonalak okozzák. Az alacsony vízszintek következtében a teherhajók, uszályok és bárkák nem tudják felvenni a teljes rakományt, illetve vesztegelni kényszerülnek; jelenleg is több tucat teherhajó és több száz egységnyi vontatmány rekedt a sekélyebb szakaszokon azt várva, amíg a hajózóút felszabadul. Következmény: kiszámíthatatlansága miatt a piac bizalma megrendült az alágazatban, és a dunai teherhajózás hanyatlásnak indult. Az elmúlt három évben a dunai kikötők forgalma a töredékére esett vissza – a folyó magyarországi szakaszán 28 kikötő található, ezek elegendő kapacitást nyújtanának; nem is újabbakra lenne szükség, sokkal inkább a megfelelő vízmélység garantálására.
Miközben ne feledkezzünk meg a fenékküszöb révén a paksi atomerőmű működése szempontjából alapvető fontosság hűtővízkivételi szükséglet kielégíthetőségéről, a Paks és Dunaszentbenedek között elkészült műtárgy kicsiben, helyben és aránylag olcsón oldott meg egy nagy folyami problémát: meglassított a víz lefolyását, egyúttal emelte a mederszintet.
És innen már csak egy lépés, hogy mérlegeljük a kijelentés tartalmát: a Duna a (teher)hajózás szempontjából fontos minimum vízállás nem csak gátakkal stabilizálható.
(Képünk illusztráció, fotó: WSA Donau-MDK)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!