Megújultak a vízügy jégtörői

MTI   ·   2019.12.16. 15:00
400px_jegtoro

A felújítás keretében szükség esetére egyebek mellett megerősítették a hajók páncélzatát, korszerűsítették a folyami radarokat, a döngölőmotorokat is felújították.

A Wesselényi jégtörő hajó a felújított jégtörőflotta a Duna belvárosi szakaszán tartott hétfői sajtóbemutatóján (fotók: MTI/Balogh Zoltán)

A Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Hoffmann Imre hétfőn Budapesten elmondta: a jégzajlás a folyókon olyan természetes folyamat, amelynek az erejét könnyű alábecsülni. A folyószabályozás jelentősen csökkenti a jég általi károkat, de teljesen megszüntetni nem tudja. 1940-ben, 1941-ben és 1956-ban gátszakadással járó, jelentős károkat okozó jeges árvíz volt. Ezeken kívül számos esetben okozott károkat gátszakadással nem járó jeges árvíz.

A jégtörő flotta létrehozásáról az 1956-os árvíz után döntöttek. Az első próbálkozásokat 1957 és 1958 telén végezték a honvédség eszközeivel. Ezt követően kísérletezték ki az első igazi jégtörő hajót, a Jégtörő I.-et. Legutóbb 2016-2017 telén vonult le rég nem látott jeges árhullám a folyókon. A magyar jégtörő flotta hajói a Duna magyarországi szakaszán kívül Szerbiában is szolgálatot teljesítettek.

A jégtörőflotta huszonkét hajóval, kilenc helyszínen kész a védekezésre

A szakemberek szerint a magyarországi nagy folyókon a továbbiakban is számolni kell a jégtelenítéssel. A 2017-es jeges árvíz elleni védekezés után a szakemberek felmérték a szükséges felújítások körét és azok költségvonzatát. Ennek nyomán a kormány 2017-ben két alkalommal összesen több mint 983 millió forintos forrást biztosított arra, hogy negyven év után felújíthassák a vízügyi szolgálat hajóit.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője közölte: december 15-ével szolgálatba álltak a vízügyi szolgálat hajói. A Dunán nyolc – köztük a legnagyobb hajó, a Széchenyi –, a Tiszán tizenhárom, a Balatonon pedig egy hajó vár bevetésre. Hétfőn minden hajó elfoglalja állomáshelyét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek