Mexikóváros: egy óriási helyett három kisebb reptér

iho/repülés   ·   2022.03.24. 09:00
Clipboard01

Az első induló járat: átadták a légierővel közösen használt új légikikötőt, a vasúti kapcsolat csak jövőre várható.

Jónéhány év elkeseredett politikai küzdelmeire tett végleg pontot az új, Mexikóvárost kiszolgáló repülőtér megnyitása. Mint erről többször beszámoltunk, eredetileg egy a világ legnagyobbjai közé tartozó megarepülőtér építéséről volt szó, sőt, a munkálatokba már bőven belefogtak, amikor Mexikó új elnöke, López Obrador lefújta a beruházást, és azóta sem tudni pontosan, hogy ez milyen óriási költséggel járt, feltehetően többe került, mint a pénz, amit már beleöltek a vállalkozásba.

Az biztos, hogy az eddigi fővárosi nagyreptér, Mexico City International – Benito Juarez, eljutott kapacitása maximumához, és mivel a megapolisz teljesen körbe építette, bővítésre semmi esély. Az államfő azt a megoldást vitte keresztül, pedig még tüntettek is ellene, hogy a tervezett óriási, teljesen új légikikötő helyett egy reptéri trió vegye át az utasforgalom terheit, a Benito Juarez mellett a most átadott, Mexikóvárostól 50 kilométerre fekvő Felipe Ángeles International Airport, és egy harmadik, kisebb reptér, Toluca.

Az első leszálló még tavaly az elnök különgépe volt

Az egykor tervezett megareptér teljes kiépítettségében 130 milliós évi forgalom kezelésére lett volna képes, hat pályával és két terminállal. A három reptér összesen 125 millió utas fogadására és indítására lesz alkalmas. A probléma, hogy a Santa Lucia légibázis, amelyen a Felipe Angeles Internationalt kialakították, a Benito Juarezhez képest meglehetősen messze esik a főváros központjától. A megnyitáskor elhangzott ígéretek szerint jövőre már kiépül egy vasútvonal odáig, de azzal is háromnegyed óra lesz, amíg az utasok kiérnek a reptérre. Ezt viszont a reptér vezetése szerint kompenzálja, hogy rövidebb lesz a becsekkolás.

A Felipe Angeles (AIFA) egyébként eredetileg egy légibázis volt, és hogy még érdekesebb legyen a dolog, a katonák egyáltalán nem vonulnak ki innen, a reptér közös üzemeltetésű lesz, ami azt jelenti, hogy a reptér kapacitása megoszlik a polgári forgalom és a légierő között. A bonyodalmakat fokozza, hogy az újonnan átadott reptér és a Benito Juarez légterei fedik egymást, és ez a szimultán üzemeltetés a körzeti irányításra fokozott terheket ró, az egy nagy új légikikötő azzal az előnnyel is járt volna, hogy egyértelmű érkezési és indulási eljárásokat lehetett volna kialakítani, egyébként pedig az egy nagy reptér több terminállal az átszálló utasok számára is kényelmesebb és vonzóbb megoldás.

Benito Juarez: nem bővíthető

Mindenesetre a háromrepteres rendszer beindult, az első induló járat belföldi volt, az első nemzetközi érkezést a Conviasa légitársaság teljesítette Venezuelából, még idén várható, hogy a Delta és a Copa Airlines is repül majd az új légikikötőbe. Lopez Obrador elnök maga nyitotta meg a repteret, és egyebek mellett azzal magyarázta a megareptér beruházásának leállítását, hogy azt át meg átszőtte a korrupció.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek