Nagy-Britannia gyorsít

MTI   ·   2011.09.30. 18:30

Csaknem fél évszázada ez lesz az első komolyabb sebességkorlátozási változtatás a brit KRESZ-ben: a jelenleg érvényes – 112 kilométer/órának megfelelő – felső limitet 1965-ben határozták meg. Akkoriban a brit utakon futó autók jelentős részének nagyjából ennyi is volt a végsebessége, vagyis nem kellett tartani a sebességkorlátozás tömeges megsértésétől. Ma már azonban a huszonötmillió brit személyautó szinte mindegyike ennél sokkal nagyobb sebességre képes – és a hivatalos statisztika szerint az autósok 49 százaléka rendszeresen túl is lépi a hetvenmérföldes limitet.

A sebességkorlátozás emelését a legnagyobb brit autóklub, az AA nemrégiben elvégzett felmérése szerint az autósok kétharmada helyesli.

Nem mindenki örül azonban a kezdeményezésnek.

Stephen Glaister, a másik országos brit autóklub, az RAC igazgatója kijelentette, hogy 10 mérfölddel gyorsabb haladás hozzávetőleg 20 százalékkal növeli az üzemanyag-fogyasztást és ugyanennyivel a szennyezőanyag-kibocsátást is egy átlagos személyautó esetében.

Glaister számításai szerint ez 33 fonttal – tízezer forinttal – növeli ezer mérföldenként az autósok üzemanyagköltségeit.

Az egyik legbefolyásosabb brit közlekedésbiztonsági kampányszervezet, a Brake (Fék) máris közölte, hogy minden lehetséges fórumon ellenezni fogja a sebességhatár emelésének tervét.

Nagy-Britanniában egyébként meglehetősen szigorú sebességkorlátozások vannak érvényben. Az autópályákon engedélyezett jelenlegi hetven mérföldes maximum a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Lakott területen még nagyobb a szigor: a városokban harminc mérföld – 48 kilométer/óra – a limit, de rohamosan terjednek a húsz mérföld/órás zónák, vagyis egyre több városi úton már csak 32 kilométeres sebességgel lehet – legálisan – vezetni.

Egy nemrégiben elvégzett felmérés kimutatta, hogy azokban a londoni negyedekben, amelyekben bevezették a húsz mérföldes korlátot, több mint negyven százalékkal csökkent a közúti balesetek okozta személyi sérülések száma.

Kapcsolódó hírek