Napi két 737-es! - a Boeing is gyorsítja a gyártást

iho/repülés   ·   2011.07.15. 17:39
K65381_02_med

Akár napi két gép kibocsátására is képes lesz az amerikai repülőpgépgyártó rentoni üzeme - jelentette be a Boeing egyik vezetője a gyártás felgyorsításához szükséges új festőhangár avatásán. Ilyen ütemre 2014 után lesz képes a rentoni egység.

A gyorsítás persze fokozatos: a mostani havi 31,5 gép összeszereléséhez képest jövő év elejére már 35, 2013 második negyedére 38 lesz az elkészült keskenytörzsűek száma.

A festőhangár egyébként annak az épületnek az átalakításával keletkezett, amelyben valaha a 707-eseket, 727-eseket és 757-eseket festették 1994-ig. Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi ágazatának elnök-vezérigazgatója elsősorban a piac növekvő igényeivel magyarázta a gyártás gyorsítását. "Hét évnyi rendelésállomány túl soknak tűnik nekem" - fogalmazott, szavai szerint ezt a hétéves hátralékot kell kezelhetőre alakítani.

A Boeing és az Airbus egyaránt elsősorban keskenytörzsű gépeinek eladásával termel profitot, és mindkét nagy gyártó többezres rendelésállomány teljesítésével küszködik. Az Airbus néhány héttel ezelőtt jelentette be a kibocsátás felfuttatását, miközben a Boeing a szélestörzsű gyártásban is lépett, és beindította a 787-es Dreamliner új összeszerelő bázisát Wichitában.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.