New Yorkban a Spirit of Hungary – Fa Nándorék később indulnak

MTI/iho   ·   2014.06.01. 11:15
fany0

– A versenyrendezőség kérésére mi is elrajtolunk a többiekkel, de megbeszéltük, hogy néhány mérföld után bejelentkezünk, hogy problémáink vannak és visszafordulunk – mondta az MTI-nek telefonon Fa Nándor. –Így hivatalosan is versenyben maradunk.

A földkerülő hajós hozzátette, van egy listájuk, amelyen a hidraulikus cső csöpögésen keresztül, az árboc beállításán át a tőkesúly csavarjainak ellenőrzése szerepel.

– Ezek fontos, apró feladatok, amiket mind el kell végezni, hogy biztonsággal hajózhassunk az óceánon. Ha keményen dolgozunk, két, maximum három nap alatt elkészülünk, s akkor tudunk a mezőny után indulni.

Fa Nándor szerint a hajó jól viselkedett a 15 napos átkelés során.

– Nehéz körülmények között vitorláztunk, sokat kellett ellenszélben haladnunk, de pozitívak a benyomásaink. De, hogy igazi véleményt mondhassunk a vitorlásról, ahhoz még jobban meg kell ismerni. Fizikailag és szellemileg mindketten jól bírtuk a terhelést, jó formában vagyunk – mondta Fa Nándor.

A magyarokat a szombati érkezésnél Sir Keith Mills, az első alkalommal kiírt verseny igazgatója és a Földet elsőként egyedül és kikötés nélkül körbehajózó Sir Robin Knox Johnston fogadta a kikötőben.


Korábban írtuk:

A magyarok helyi idő szerint szombat 10 óra után futottak be a kikötőbe. A kötelező hatósági vizsgálat után ki kell javítaniuk a 15 napos út során keletkezett károkat, valamint élelmet is kell magukhoz venni.

A háromszoros földkerülő vitorlázó március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki volt olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének. A New York–Barcelona versenyre öt csapat nevezett: a magyar kettősön kívül egy spanyol–amerikai, egy spanyol és egy francia, valamint egy spanyol–chilei páros indul. Ezek a csapatok már több napja New Yorkban készülnek.

Rendben átértek, most már „csak” vissza kell jönni. A képre kattintva galéria nyílik. (fotó: Spirit of Hungary)

Fa Nándor ezután több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016–17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992–93-as kiírásában a magyar hajós – legjobb nem franciaként – az ötödik helyen ért célba. Fa Nándor 2012 decemberében jelentette be: 15 év után úgy döntött, hogy ismét tengeren fog versenyezni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek