Ostrava: légibemutató és gyalogtúra

Kelecsényi István   ·   2011.09.27. 12:00
ostrava_cimkep

Az ezredfordulón a cseh CIAF (Czeh International Air Festival) volt Közép-Kelet Európa legnagyobb repülőnapja. Ekkor még rendszeresen több tucat országból jöttek résztvevők, és bőséges repülőprogram várta Hradec Hralovén a látogatókat. Azóta már a Moraván is sok víz lefolyt.

A CIAF először Brno-ba költözött, majd két éve vissza Hradec-be, és azóta próbálják szervezői visszaszerezni a régi dicsőséget. De még országon belül is két trónkövetelő jelentkezett. Pardubicében veterán repülőgépekkel, illetve a csehszlovák repülés hagyományaival és hagyományőrzőkkel már második éve kiváló repülőnapot tartanak. Ostravában pedig éppen egy évtizede rendezik meg a NATO Day-t.

A házigazdák Gripenje a levegőben – nézze meg ostravai galériánkat a szerző fotóival!

Mint a neve is mutatja, ez nem repülőnap, bár több országból érkeznek katonai repülőgépek és helikopterek, de a szárazföldi technikai bemutatók is éppolyan szórakoztatóak a nézők számára. Érdekesség abban a tekintetben is, hogy repülőeszközökkel a pálya tengelyére merőlegesen tartják a bemutatókat. Teszik ezt azért, mert a régi katonai repülőtér egyik sarkában van maga a rendezvény, és a beton felétől már lezárt a terület. Utána még ott a polgári repülőtéri rész, több nagyméretű hangárral. A sarokban három nagyobb kör alakú állóhelyen vannak a statikusan kiállított repülők.

A repülőprogram mellett bőségesen láthatta az érdeklődő a cseh hadsereg, az egyéb fegyveres testületek és külföldi alakulatok szárazföldi bemutatóit. Rendszeresen szerepel például Lengyelország, amely ebben az évben egy helikopteres támogatású rendőrségi kommandós egységet küldött Ostravába. Csehország a belügyi egységek, a rendőrség, tűzoltóság mellett a különleges hadviselési alakulataival tartott szinte egész nap bemutatókat. A csempészek letartóztatása, repülőgép megrohamozása, terroristák elleni fellépések mellett a hagyományos hadviselést modellezték, mikor két-három T-72M4, néhány lövészpáncélos, SA-6 és SA-8 rakétakomplexum és persze a gépesített gyalogság a DANA önjáró tarackok tűztámogatása mellett hajtott végre különféle manővereket, harcászati eljárásokat.

Mi azonban a repülőgépek miatt jöttünk. Ostrava légiprogramja soha nem volt híres, hagyományosan inkább a statikus sor erős. Az amerikaiak legnagyobb, egyben legjobban várt repülőgépe a Barksdale Légitámaszpontról a 307. tartalékos repülőszázad veterán B-52H Stratofortess nehézbombázója volt, amely a rendezvény ideje alatt a közönség folyamatos ostroma alatt állt.

Herky hátán

A többi amerikai résztvevő méretei sem voltak megvetendőek, hiszen egy KC-135 mellett két Hercules szállítógépet is kiállítottak. Az egyik egy „H” változat, a másik az új ramsteini alakulat friss 130J Szuperherkyje volt. Az előző években a Lakenheath-i 48 TFW. F-15 gépei is megérkeztek, ebben az évben azonban hiába vártuk őket.

Azért nem maradtunk Eagle nélkül. Az izraeli légierő két F-15-öse közül az egyik egyenesen világhírű volt, erről külön írás olvasható honlapunkon. Most csak röviden annyit, hogy 1983-ban egy légiharcgyakorlat közben a levegőben ütközött a gép egy másikkal, a pilóta igen nehéz körülmények között sikeresen leszállt vele, és csak a betonon látta meg, hogy a gép jobbszárnya tőből hiányzik. (Mindenesetre sokakat az is meglepett, hogy az egykor szárnyavesztett, majd rendbe hozott, a baleset után két évvel újabb légigyőzelmet elérő harci gép még mindig szolgálatban áll – a szerk.) Az IAF harci repülőgépeit szintén egy Herky kísérte el a távoli országból.

Még egy C-130-as volt kiállítva a belga védelmi erőktől, ahol az új szokás szerint a hagyományos üldögélés, jelvény és pólóeladások mellett egész nap nyomatták a technót, a személyzet szakavatott DJ-ként viselkedett.

A harci gépek szerelmesei a az izraelieken kívül, a szlovák MiG-29Asz-t, a Mi-17-est, német és olasz Eurofightereket, norvég F-16-osokat, a francia Mirage-2000-est, a belga A-109-est, és a RAF King Air repülőgépét is megcsodálhatták. A Királyi Légierő és a NATO is küldött egy-egy S-3 Sentry légtérellenőrző repülőgépet. A nagyvasak egész nap nyitva voltak a látogatók előtt, akik hosszas sorokban türelmesen várták a fedélzetre lépés perceit.

A cseh légierő összes típusát bemutatta, és minden repülőeszközükbe szeretettel várták a nézőket. Mi-2, Mi-17, Mi-24, Zlin, C-295, L-159 ALCA-k és JAS-39 Gripenek: mindegyikbe folyamatosan beülhettek a kíváncsiak. Igen, a Gripenbe is, mert Csehországban már az első évben nem csak kívülről, hanem beleülve is kipróbálhatják az állampolgárok, hogy mire költött az ország súlyos milliókat.

Hazánkat a 43-as oldalszámú JAS-39EBSHU(C) Gripen képviselte. A mi gépünkbe természetesen nem ülhettek be a nézők, hiszen hivatalosan a szupertitkos műszerfalat sem láthatják az egyszerű földi halandók.

Török Csillagok itt és mindenütt

A dinamikus programot számottevően csökkentette, hogy a Red Arrows lemondta néhány nappal a rendezvény előtt a részvételt. Kötelékek nélkül azonban nem maradtak a nézők, mert a Török Csillagok NF-5 és a Baltic Bees L-39C repülőgépekkel nyomták a kötelékezést. Szóló demót a hollandok F-16 Team-je, a szlovákok egyik „digitális festésű” MiG-29Sz-e, sógorok Eurofighter vadásza, a Királyi Légierő Super Tucano és King Air repülőgépe repült, természetesen szinte az egész hazai repülőpaletta társaságában.

Aki a repülőprogramot tényleg élvezni akarta, annak gyalogolnia kellett néhány kilométert, mivel a repülések a nézőktől távol, és a szokásos ellenfényben zajlottak. A gyalogtúrát követően azonban akár a bemutató tengelyében, vagy másik oldaláról is lehetett nézni, fényképezni, filmezni a dinamikus csodát.

Aki kitartott két napig, vagy éppen vasárnap nem ment haza kora délután, az a NATO nap revelációjaként programon kívül láthatott egy AN-124 Ruszlán-felszállást is, ez a gép már a rendes polgári légiforgalomban vett részt.

Ha egy jó hangulatú légi-szárazföldi katonai egyvelegre várunk, szeretjük a cseh kolbász és sört vagy a kofola nevű üdítőt akkor ne habozzunk, hanem készülődjünk: lesz Ostrava NATO Day 2012-ben is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.