Putyin gépe kilenc órát vesztegelt kitérőn köd miatt

iho   ·   2016.10.16. 16:15
cim

Putyin elnök különgépe a rossz látási viszonyok miatt kénytelen volt Mumbai kitérő reptéren vesztegelni, de az orosz államfő Il-96-osa kilenc órányi késéssel végül mégiscsak eljutott az indiai Goába, ahol a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) tartják csúcstalálkozójukat. Az ok a sűrű köd volt, ami a Dabolim repülőteret borította, és ami miatt más VIP-gépeket is kitérőre kellett irányítani, csakúgy, mint a menetrend szerint odatartó járatokat.

Putyin Il-96-osa, tavaly, Budapest fölött

Az indiai-orosz különtárgyalásoknak a késés ellenére bőven megvolt a maguk külön haditechnikai hozadéka, az indiai kormány 5,8 milliárd dollár értékben vásárol az orosz féltől S-400-asokat, vagyis négy egységet a legmodernebb orosz légvédelmi radar/rakéta rendszerből.

Az orosz elnök és az indiai miniszterelnök által aláírt másik megállapodás a Ka-226T helikopterek közös gyártását írja elő, ami kétszáz gépet jelent. A szerződés terveiről egyébként már évek óta hallani lehetett, sokak szerint azért véglegesítették most, mert a hasonló nagyságú és funkciójú indiai gép, a HAL LUH (Light Utility Helicopter) még csak most teljesítette első felszállását és késik a gyártása.

Az orosz típus a nálunk is ismert és ma már ugyan nem nagy számban, de még mindig használt Ka-26-os koaxiális helikopter modernizált, gázturbinás, francia hajtóművekkel szerelt változata, de míg a Kamovok Magyarországon csak néhány évig repültek a légierőnél, és főképp a mezőgazdaságban használták és használják most is, addig ezek az orosz-indiai példányok mint könnyű katonai szállítógépek szolgálnak majd.

Ka-226T: koax rotorok, francia gázturbinák

A Russian Helicopters ugyanakkor a meglévőkhöz újabb Mi-172-es közepes forgószárnyasok legyártását és leszállítását tervezi, jelenleg az ázsiai nagyhatalom több mint háromszáz Mi-8-ast és Mi-17-es üzemeltet, a légierő további 47 Mi-17-est akar beszerezni 1,1 milliárd dollár értékben, ebből a típusból 2011 és 13 között nyolcvanat vett át a légierő.

Tárgyalások témája újabb Il-78-as tankerek szállítása is, méghozzá a MD-változatból. Ez az üzlet azért vált különösen aktuálissá, mert az indiai kormány a  nyáron visszamondta a korábban tendert nyert Airbus A330 MRTT szállító- és légiutántöltő gépek megvásárlását, arra hivatkozva, hogy a gépek üzemeltetési költségei magasabbak, mint azt korábban kalkulálták. Helyettük venne India hat Il-78MD-90-est. A világszerte jól ismert Il-76-os új hajtóművekkel, módosított szárnnyal és alaposan modernizált avonikával felszerelt változata egyébként a tervek szerint jövőre zárja a tesztprogramját, és India lesz az első külföldi vevője.

Az indiai légierő egyik tankere, az Il-78-as régebbi változata

Ugyanakkor India számára talán mindezeknél az üzleteknél, együttműködési formáknál is többet ér (nem beszélve az 5. generációs PAK-FA programban való részvételről) az a bejelentés, miszerint Oroszország semmiféle modern repülés- és haditechnikát nem ad el és a jövőben sem fog eladni az Indiával továbbra is keményen szembenálló szomszédos Pakisztánnak. Az orosz exportcég, a ROSTEC vezetője elmondta, szállítottak ugyan oda korábban helikoptereket, de azok polgári célú gépek voltak, és az a szerződés már teljesült. Az indiaiak ezirányú aggodalmait táplálta egy nemrég tartott orosz-pakisztáni hadgyakorlat is, de az orosz fél azt jelezte a csúcstalálkozó kapcsán, hogy ezek kizárólag terrorelhárító erők felkészülését szolgálták az ISIS globális fenyegetése ellen.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

MentésMentés

Kapcsolódó hírek