Rolls-gondok, 787-zavarok

iho/repülés   ·   2018.04.15. 13:45
trent0

A most bejelentett, kötelező vizsgálat 380 olyan Trent 1000-est érint, amelyekbe Package C változatnak megfelelő kompresszort szereltek. A gyártó szerint a további, a már korábban bejelentett átvizsgálás mellett végrehajtandó, speciálisan ezekre szabott vizsgálat ugyan minden bizonnyal negatívan érinti majd az érintett repülőgépek üzemeltetési mutatóit, de szükség van rájuk ahhoz, hogy a pontosabban meg nem határozott „használhatósági vagy tartóssági problémák” tanulmányozása és végül elhárítása megtörténhessen.

A Rolls &Royce kiemelte: se a Trent 1000 TEN, sem a Package B-változatú hajtóművek nem érintettek ebben a vizsgálatban.

A hírek szerint emellett a gépek útvonal-tervezésénél is komoly változásokra kell számítani: az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) várhatóan jelentősen csökkenteni fogja azt a távolságot, amely a legközelebbi repülőtérhez képest engedélyezi a gép útvonalát. Ez viszont azt is jelenti, hogy az óceánok, tengerek feletti repüléseknél a szárazföldhöz közelebbi, hosszabb, így költségesebb és lassabb útvonalat kell repülni majd például Európa és az Amerikai Egyesült Államok között. A csökkentés drasztikus: a kiszivárgott információk szerint az eddigi 330 perchez képest alig 140 percnyi repülési időt engedélyez majd az európai hatóság.

A cég már régóta küzd azzal a problémával, hogy ezeket a hajtóműveket a tervezettnél és persze a légitársaságoknak ígértnél jóval gyakrabban kell átvizsgálni. Ez nem csak a műszaki és logisztikai költségeket növeli, de a gépek gyakoribb leállítása miatt a légitársaságok bevételeit is csökkenti, akik érthető módon egyrészt nem boldogok ettől, másrészt kompenzációt várnak el a hajtóművek gyártójától.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek