Romániában kiakadtak azon, hogy a Munteniát rendre megkésve veheti át a CFR Călători a határon

iho/vasút   ·   2026.01.18. 09:00
_elasmo_reloc_cfr_

Ottani vélemények szerint a MÁV „elszabotálja” a nemzetközi intercity-vonat magyarországi közlekedtetését. De kiderül az is, hogy a romániai szakaszon további súlyos órák rakódhatnak az addigi késésre…

Bő egy héttel ezelőtt terelődött a Muntenia (IRN 79) a román média figyelmének középpontjába: január 9-én ugyanis a Budapest-Keletiből induló vonat több mint kilencórás késéssel futott be Bukarest-Északiba. Az akkori pluszt az 060EA sorozat főkeretére épült Elasmo villamos mozonyok egyikének, a krajovai Relocnál készült 482 007 pályaszámú gép szolgálatképtelensége, illetve az hozta össze, hogy a CFR Călători képtelen volt időben segélymozdonyt küldeni a helyszínre.

Az oknyomozás során az is bebizonyosodott, hogy a Muntenia gyakran harminc–hatvan perccel a menetrendben jelzett időpont után érkezik Kürtösre (aznap plusz 78-cal…), majd ehhez adódnak a román hálózaton elszenvedett késések. Végeredményben a Keletiből 15.10-kor induló nemzetközi vonat számos esetben alig valamivel előbb ér Bukarest-Északiba, mint az ugyancsak a Keletiből, de jóval később, 19.10-kor felkerekedő, 473-as vonatszámban közlekedő Ister. Hozzátesszük, utóbbi menettartama egy órával kevesebb: menetrend szerint 15 óra húsz perc.

A clubferoviar.ro szerint a magyar hálózaton a késéseket a lassújelek, a pályaépítések és a nemzetközi vonatok gyors továbbítását lehetővé tevő korszerű villamos mozdonyok hiánya magyarázza. További megközelítés szerint a Muntenia „alacsony prioritású” a MÁV szempontjából, hálózati zavarok esetén ez az a vonat, amint gyakran félrevágnak, megkésetnek. A portálon azt írják, hogy az első késések a budapesti főpályaudvar és Ferencváros között jelentkeznek, ami szerintünk tévedés, mert a vonatnak Szolnok felé nem ez az útiránya. A későbbiekben a már említett lassújeleket, a belföldi intercityk és a tehervonatok (!) elsőbbségét hozzák fel, majd a Szolnok és Békéscsaba közötti szakaszon a Munteniát várakoztatják meg a „magasabb rangú belföldi vonatok” áthaladásának idejére. Szűk keresztmetszetet jelent a Békéscsaba–Lőkösháza közötti mintegy harminc kilométer, majd további értékes (tíz)percek vesznek el Kürtösön, ahol a MÁV átadja a vonatot a CFR-nek. Annak ellenére, hogy Románia a schengeni övezet tagja, indokolatlanul hosszú ideig tartanak a vonat átadásával járó adminisztratív eljárások, a gépcsere és a műszaki vizsgálatok.

Mindehhez megjegyzés: miközben a rendszeres, kisebb-nagyobb késések ténye vitathatatlan, a Muntenia a Budapest és Békéscsaba között órás ütemben közlekedő, országjeggyel is igénybe vehető IC-k sorába illeszkedik Csabáig magyar kocsikkal, Szolnok és Lőkösháza között hét helyen megállva – nem érdeke a MÁV-nak a megkésetése, továbbá az IRN 79-est nálunk rendre bérelt Taurusok (182-es sorozat), vagy szeszás, 480-as Traxxok továbbítják. Végül: a legutóbbi menetrendváltás óta Lőkösháza az üzemváltó állomás. 

Később azonban kiteljesedik a kép, kiderül, hogy a Muntenia útvonalán, Arad és Karánsebes között átépítik a pályát, továbbá Krajova után, a Cârcea viaduktnál, ahol 2018-ban súlyos vasúti baleset történt, továbbra sem rendeződött megnyugtatóan a helyzet. Az Ister Romániában más útvonalon, Brassóig Dél-Erdélyben halad, ott, ahol a pályaátépítések javával már végeztek, ezért a vonat jó eséllyel behozhatja esetleges késését.

Az informatív clubferoviar egy korábbi, a tárgyban megfogalmazott írásában utal a CFR Călători évek óta szabadalmaztatott taktikájára: ha másoknak köszönhető a késés, felháborodottan adunk az esetnek nyilvánosságot, ám, amennyiben a mi hibánk, akkor elkenjük a történteket…

Fotó: a resicabányai Rareș Stuparu néhány nappal ezelőtti örökítette meg a Karánsebes magasságában tempózó 482 007-est

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek