Saab: nagy üzletek, amelyek még nem hoztak pénzt

iho   ·   2014.04.28. 18:00
cim

A Saab védelmi részlegének, amely a Gripenek gyártásával foglalkozik, az első negyedévi számai között vannak pozitív és negatív előjelűek is, jelezvén annak igazságát, amit az elnök-vezérigazgató kommentárjában kiemel: 2014 első három hónapjában továbbra is kihívásokkal teli maradt a piaci környezet.

Az iho/repüléshez eljuttattt közleményében Håkan Buskhe ehhez hozzátette, hogy világszerte nő az érdeklődés a Saab high-tech és költséghatékony termékei és megoldásai iránt. A legfontosabb tényezők közül kiemelte a ThyssenKrupp Marine Systems AB megvételére vonatkozó szándéknyilatkozatot, de rögtön ezután szóba kerültek a Gripen harci gépekkel kapcsolatos fejlemények is.

Az elnök-vezérigazgató a fejlemények kapcsán érthető elégedettséggel szögezi le, hogy a Gripenek iránt világszerte nő a kereslet. Zajlik az újgenerációs típus fejlesztése, a Gripen-E első példányait 2018-tól kezdi leszállítani a gyár Svédország számára.

„Ezzel párhuzamosan zajlanak a Gripennel kapcsolatos tárgyalások Brazíliával és mindkét fél arra törekszik, hogy aláírt megállapodás szülessen 2014-során” – hangzik az elnök-vezérigazgató nyilatkozata: mint arról akkor beszámoltunk, az egyhajtóműves svéd típus sokak meglepetésére nyert a dél-amerikai nagyhatalom sokát hózódó tenderén, és a siker feltehetően jelentős mértékben múlott a szerteágazó technológia-transzfer és pénzügyi csomagon, ami a svéd ajánlatot kísérte. Ugyanakkor a kormány döntése még nem végleges szerződés: ezt Håkan Buskhe szerint tehát még ebben az évben reméli elérni a gyártó.

A következő izgalmas helyszín, egy nagy üzlet helyszíne: Svájc, ahol május 18-án népszavazást tartanak a Gripen E beszerzésről. „Azért, hogy igazoljuk ipari együttműködési szándékunkat és elkötelezettségünket Svájc felé, gazdasági együttműködési javaslatot írtunk alá a Pilatus svájci repülőgép gyártó vállalattal egy esetleges gyakorló repülőgép fejlesztésre vonatkozólag, amely a Svéd Légierő számára készülne” – tette hozzá az elnök vezérigazgató. Ez a bejelentés azért érdekes, mert korábban azt jelentették be, hogy a Saab a Boeinggal társul az amerikai gyakorlógép tenderére, ami persze nem zárja ki, hogy a svájciak is beszálljanak az együttműködésbe.

A rendelésállomány 25 százalékkal nőtt, a bruttó bevétel (270 millió svéd korona) ugyanakkor csökkent, ez megintcsak arra utal, hogy az igazán nagy összegek majd a mostani szerződés-tervek realizálásakor folynak be a kasszába. „Úgy vélem, hogy a Saab erős és továbbra is fejlődik”, írja a negyedévi eredmények kommentárjában a cég elnök-vezérigazgatója.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.