Sandy elvonult, négy nap alatt húszezer járattörlés

iho/repülés   ·   2012.11.02. 15:15
cim2

Négy nap alatt csaknem húszezer járatot voltak kénytelenek törölni az amerikai légitársaságok, és átrepülni gépeiket biztonságosabb repülőterekre az érintett északkeleti zónából. Ugyanakkor az élet most már tényleg kezd visszatérni a normális kerékvágásba, noha egyik korábban bezárt reptéren sem állt még helyre a teljes forgalom.

New York három nagy reptere közül a JFK és a Newark nyitott először, majd megkezdődött a repülés La Guardiáról is, de mindhárom továbbra is csak csökkentett kapacitással dolgozhat még egy darabig. La Guardia került leginkább víz alá, az airport-technology.com szerint a szakértők fel kell, hogy mérjék, mekkora károkat okozott a sós víz a reptéri berendezésekben, navigációs eszközökben, fénytechnikában.

La Guardia: közel a vízhez

Európa felől is normalizálódik a helyzet, az észak-atlanti járatok már nagyrészt mind repülhetnek, sőt, a Virgin és a British Airways plusz gépeket indított azokért az utasokért, akik az elmúlt napokban nem tudtak London felé elindulni.

Az FAA egyik keleti reptérnél sem jelez már 15 percen túli késéseket, kérdés persze, hogy a meghirdetett járatok közül melyik érkezik vagy indul egyáltalán, ezügyben továbbra is tanácsos a légitársaságoktól kérni információt, erre kéri az utazókat nyomatékosan a reptereket felügyelő New York-i Port Authority is, egyébként a Kennedyhez vezető Air Train gyorsvasúti szolgáltatás sem állt még teljesen helyre. Newarkba viszont már rendben járnak a vonatok.

Káosz helyett csend volt a reptereken

A beszámolók általában elégedettek azzal, hogy a reptereken többnyire nem volt káosz, nem voltak kiszolgáltatott embertömegek, éhes és fáradt utasok, akik reménytelenül vártak arra, hogy felszállhassanak. Az utazóközönségnek azonban, amint ezt a Business Week kiemeli, igen kevés volt az ideje, hogy rákészüljön a változásokra, a légitársaságok az utolsó pillanatig vártak a járatok törlésével: a lap szerint ezt már megtehették volna korábban is.de a fontos az volt, hogy az emberek otthon vártak napokig, és nem a beszállókapunknál.

Az amerikai légierő légihidat létesített egy dél-karolinai bázis és New York között. A March támaszponton összegyűjtött 637 tonnányi felszerelést  5 C-5-ös Galaxy óriásgép és 12 C-17-es ugyancsak nagybefogadóképességű szállítógép vitte New Yorkba: berendezéseket, egy mobil irányítóközpontot,  járműveket és anyagokat valamint magukat a szerelőket és szakértőket, hogy a nagyváros áramellátását minél hamarabb helyreállítsák.

Még egy, a repülést érintő hír: a vihar megrongálta a New Yorkban kiállított űrsiklót. Az Enterprise Manhattan nyugati oldalán, az egykori Intrepid hordozó fedélzetén kialakított múzeumban, felfújható sátortető alatt volt látható, de a friss fotó szerint a sátortetőt vagy eleve lebontották, vagy összeroskadt a szélviharban, az űrsikló függőleges vezérsíkjáról pedig hiányzik egy darab.

Kapcsolódó hírek