Sólyom: év végén jön az első szélestörzsű

iho   ·   2013.08.30. 13:50
cim3

A Sólyom első gépe azért repült vissza Bournemouth-ba, mert ott ingyen parkolhat – mondta el Vágó József, az új légitársaság vezérigazgatója az origo Indulási oldal számára adott interjújában. A HA-SHA egy másik 737-essel együtt a jövő héten jön vissza Budapestre. „Maholnap aláírjuk a szerződést az első charter járatokról” – mondta Vágó, hozzátéve, hogy nagy az érdeklődés, olyan útvonalak fognak nyílni, ahova eddig nem mentek járatok.

A vezérigazgató ismét leszögezte: komoly potenciál van a magyar piacban. „Rengeteg üzletember kényszerből repül a fapadosokkal, mert nincs más. Amint beindulunk, rögtön jönnek velünk. Millió erről szóló megkeresést kapunk” – fogalmazott, és azt is elmondta, hogy a Malév hálózata és menetrendje nagyjából rendben volt, hasonlóak lesznek a Sólyom irányai és átszállási lehetőségei is, erősítenek a Balkánon és nagy hangsúlyt fektetnek a magyarlakta területekre is.

Az első gép azért ment vissza, mert Angliában ingyen parkolhat

Londonban nem Heathrow-ra repülnek: „Bolond lennék átadni a British Airwaysnek a hosszú távú utasaimat”, fogalmazott a vezérigazgató, és megerősítette, London City is a tervezett desztinációk között szerepel, és lesz olyan gépe a társaságnak, amelyik ott le tud szállni. (London City a brit főváros üzleti negyed közelében létesült repülőtér, amelyen a rövid pálya és a meredek megközelítés miatt csak erre engedélyezett típusok szállhatnak le, a jelenleg legnagyobb ezek közül az Airbus A318-asa, megfelelő átalakítások után – a szerk.)

Amint ezt Vágó József korábban az iho/repülésnek adott interjúban is jelezte, 64 százalékkal üzemel a Sólyom Airways olcsóbban, mint a Malév, a szuperalacsony költségvetés nem jelenti, hogy a személyzetek kevesbbet kapnak, viszont kevesebben lesznek az irodákban. A 110 férőhelyes gépnél jóval kisebbek a különféle hatósági díjak és illetékek, a kisebb gépet meg tudják tölteni, a 110 fős 737-esek 80-90 százalékos töltöttség mellett már nyereségesek lesznek, mondta Vágó, de hozzátette, három év után a jelenlegi gépeket le lehet cserélni, a hetedik utasszállító már 150 fős 733-as lesz, az új gépek közül pedig ott lesznek a 180 személyes A320-asok.

A hetedik gép egy nagyobb 737-300-as lesz

Év végére ígéri a vezérigazgató az első szélestörzsű utasszállítót, amellyel már hosszú távot tud a cég repülni. Ezek érkezését viszont lassítja, hogy magyar személyzetet akarnak alkalmazni, akiknek a típusra 40-45 napos kiképzés kell külföldön. Arra a kérdésre, hogy ennyi gép el sem fér a ferihegyi kettes terminálon, Vágó így válaszol: „Mi el fogunk férni, majd a fapadosok szorulnak ki”, szerinte a Budapest Airport meg kell, hogy nyissa újra az egyes terminált, és fel kell, hogy épüljön a kettesen a korábban tervezett mólórendszer.

Vágó szerint minden szükséges papír be van adva, minden kulcsember a helyén van, meg kell érkezzen a működési engedély, utána két héttel felszállhatnak a gépek. A befektetők bemutatására sem kell sokat várni, a vezérigazgató azt mondja, nagy lesz a meglepetés: „Olyan érzésük lesz, hogy itt van Pista bácsi, akit mindenki ismer a faluban. Az egyik finanszírozó egy jól ismert emirátusi bank, a másik pedig egy ománi szakmai befektető”.

A vezér szerint egyszer majd kiemelt nemzetgazdasági beruházás lesz a Sóülyom

A kormány vonakodó álláspontjával kapcsolatban a Sólyom Airways vezetője kifejtette: a politikusok „véletlenül sem akarnak egy bebukó cég mellé állni, egy újabb csőd a Malév bezárása után politikailag vállalhatatlan volna, megértem a hozzáállásukat”. De „szép lassan a bizalom eléri azt a pontot, hogy kiemelt nemzetgazdasági beruházás legyünk”.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek