Szétbontják a Malév egykori 767-esét?

iho   ·   2013.09.10. 08:35
lhb_cim

A HA-LHB lajstromjelű, Boeing 767-200ER repülőgép értékesítésre került, az új tulajdonos a még eladható alkatrészeit hasznosítja, így azokat kiszereltetik a repülőgépből és elszállíttatják Ferihegyről – adja hírül az AIRportal.hu.

A Malév utolsó, Ferihegyen megtalálható Boeing repülőgépe 2008 óta vesztegel az Aeroplex hangárhoz tartozó műszaki előtéren. Amint a portál cikke is jelzi, a zavaros tulajdonjogi háttér is akadályozná az eladását, de a 767-es ráadásul utasszállítóként amúgy is kifutófélben lévő típus a piacon, különösen a rövid, 200-as változata, amelynek ülésszáma nem elég a gazdaságos üzemeltetéshez.

Még szolgálatban Japánban

A 767-200-as jelenlegi állapotában már nem repülőképes, az újbóli beüzemelése pedig nagyon drága lenne, emiatt is csak nagyon alacsony áron  lehetett repülési célokra értékesíteni. Néhány részegység, például a hajtóművek, a segédhajtómű, a hidraulika, a műszerek, a fékszárnyak, a kormányszervek és egyéb alkatrészolna ek viszont még jelentős értéket képviselnek az aviatikai piacon.

A repülőgépről már múlt héten pénteken eltávolították azokat a védő burkolatokat és takarófóliákat, amelyek a hajtóműveket, az ablakokat és a műszerek érzékelőit óvták meg a környezeti hatásoktól a hosszú tárolás alatt. Az AIRportal.hu információi szerint vasárnap pedig a segédhajtóművet (APU) is kiszerelték a Boeingből. Várhatóan a héten megkezdődik a General Electric által gyártott két hajtómű leszerelése is, amelyek a legnagyobb értéket képviselik.

Az utolsó néhány méter önálló mozgás után, enyhe sérülésekkel <br>(fotó: Harangozó Tamás)

A repülőgép múzeumi megőrzése a magyar légiközlekedés értékeinek megmentéséért küzdő Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) többszöri, kitartó tárgyalásai ellenére sem volt kivitelezhető. A leendő tulajdonos számára gazdaságilag értéktelen sárkányszerkezet sorsáról még nem született végleges döntés, arról folyamatos az egyeztetés az LKK-val és más társszervezetekkel. Bízunk abban, hogy legalább a repülőgép orr-részét és a függőleges vezérsíkot meg tudjuk menteni és méltó módon ki tudjuk majd állítani Ferihegyen – mondta a portál részéről Samu Ádám.

A szélestörzsű utasszállító parkoltatása amúgy elég sok gondot okozott a repülőtéren, az Aeroplex műszaki előterén a terebélyes repülőgép sok helyet foglalt el, de nem lehetett vele mit kezdeni, amíg a sorsáról nem születik döntés. Amint arról az ih/repülés is beszámolt, 2011 őszén egy a szűk térből adódó kisebb baleset, két 737-es nem súlyos ütközése után le is akarták vontatni a gépet az eredeti helyéről, azonban egy csapszeg törése miatt a vonórúd leakadt és a gép a vontatónak gurult, ekkor megsérült a bal hajtómű burkolata.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.