Szétvágták az úszóházat

iho   ·   2013.02.28. 13:24

Az utolsó emelet is eltűnt a Millenniumi úszóházról a gyálaréti medencés kikötőben – adja hírül a Dél-Magyarország online kiadása.

Szerda délután is több ember dolgozott rajta, lángvágóval szedték darabjaira a még megmaradt torzót. A fénykorában négyszintes, 1300 tonnás, közel 33 méter széles és 83 méter hosszú monstrumot – ahogy megírtuk – a Millennium Úszóház Kft. egy folyami szórakoztató- és üzletközpontnak szánta, amelyet a Széchenyi Terv pályázatán nyert 75 millió forintból, valamint befektetői tőkéből és a Magyar Fejlesztési Bank 275 millió forint kölcsönéből kívántak felépíteni.

(fotó: delmagyar.hu, Karnok Csaba)

Az úszómű átadását 2002 tavaszára tervezték a Stefánia sétánnyal szembeni Tisza-szakaszon, de pénz hiányában még ebben az évben leállt az építése. Az építkezés ugyanis az előre kiszámítottnál – a beruházás költségét közel 600 millió forintra tervezték – lényegesen többe került, részben a szakhatósági követelmények miatt. Az úszóházat ezután bevontatták a medencés kikötőbe, ahol tavaly augusztusban megkezdték a bontását. A szétvágott elemeket valószínűleg ócskavasként értékesítik majd.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.