Szmogriadó Rómában és Milánóban

MTI   ·   2011.11.29. 11:30

Milánóban már a forgalomkorlátozásban sem hisznek.

Róma szmogban fuldokol – állapította meg a Legambiente környezetvédelmi szervezet, miután az olasz fővárosban hat egymás utáni nap kritikus légszennyezettségi értéket mértek.

December elsején a páratlan rendszámú autók nem közlekedhetnek 9-13 és 16-21 óra között, pénteken a páros rendszámúak. Az autóstop a Rómát övező vasútvonalon belüli, úgynevezett zöld sávra vonatkozik. Csütörtökön és pénteken csak az Euro3 motorkerékpárok, az Euro5, a gázüzemű, az elektromos és a hibrid gépkocsik közlekedhetnek. Az előírásokat megsértők 155 eurós bírságot kockáztatnak.

Ez az első alkalom, hogy Gianni Alemanno, Róma három és fél éve megválasztott főpolgármestere igent mondott a rendszám szerinti közlekedésre, amelyet eddig „haszontalannak és a rómaiak gyötrésének” nevezett. November 20-án is gyalogos vasárnapot rendeztek Rómában, s jövő tavaszig további négyet tartanak. A fogyasztóvédők azt követelik, hogy forgalom-korlátozáskor ingyenes legyen a tömegközlekedés.

„Semmi értelme a városközpont lezárásának, a rendszám szerinti korlátozás pedig népszerűtlen döntés” – hangoztatta Guido Podesta, Milánó megye elnöke. Az észak-olasz városban és a környező 134 településen november 30. és december 6. között az Euro3 dízelüzemű gépjárművek közlekedését korlátozzák (ez 185 ezer járművet érint) és egy fokkal csökkentik a lakások és hivatalok fűtési hőmérsékletét.

Milánó tehetetlen a szmoggal szemben: naponta másfél millióan utaznak tömegközlekedési eszközzel és fél millióan hajtanak be gépkocsival a városba – írták a milánói napilapok. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Európa harminc legszennyezettebb levegőjű városa közül 17 olasz.

Kapcsolódó hírek